Letölthető lesz a Windows XP SP3

2007. december 19., 10:43
Szerdától elérhető lesz a Microsoft oldalain a Windows XP Service Pack 3 kiadásra jelölt (release candidate) változata.

Ezelőtt csak a pár ezer tesztelő próbálhatta ki meghívásos alapon a hatéves operációs rendszer harmadik (és talán utolsó) szervizcsomagját, mától viszont a Microsoft ígérete szerint le is tölthetjük majd a vállalat oldalain. A cég szóvivője elmondta, hogy a Microsoft Download Centerről lehet majd letölteni a csomagot, de arra nem tudott válaszolni, hogy a Windows Update rendszerre mikor kerül majd fel. Az RC (release candidate) elnevezés hivatalossá tette, hogy többé nem bétáról van szó; a csomag végleges kiadása továbbra is 2008 első felére várható.

Az XP SP3 a Download Centeren elérhető változata 580 megabájtos; a Windows Update által való letöltéskor és telepítéskor ez a méret 70 megabájt lesz majd. A Microsoft szóvivője ugyanakkor megjegyezte, hogy csak azoknak javasolja a csomag kipróbálását, akik megfelelő felkészültséggel rendelkeznek egy kibocsátás előtti kód telepítésével kapcsolatban.

Az SP3 egyébként igen jó eredményeket mutatott a Devil Mountain legutóbbi tesztje során - többek között úgy 10 százalékot gyorsított a rendszer működésén -, így a Vista újabb riválist kapott, méghozzá a saját kiadójától. A Microsoft megpróbálja csökkenteni a kibocsátás jelentőségét - legutóbb például arra emlékeztette a felhasználókat, hogy "a valaha bemutatott Windows-rendszerek közül a Vista rendelkezik a legfejlettebb biztonsági és menedzsment-lehetőségekkel", és az XP SP3 kibocsátása kapcsán is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a csomag "nem viszi át a Vista funkcionalitásának jelentősebb elemeit az XP-re".

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. figyelő írta:
    2008-01-28 17:06:06

    Hú-Húú ,fizrtni kell érte,egy Új Op.R.Árát.Nesze neked Felhasználó.Eu-Hu-Bu.2008.Jan.


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ