Letarolja a VMware szervereket a MrAgent

​A RansomHouse kiberbanda egy olyan eszközt kezdett bevetni, amelynek révén automatizáltan és párhuzamosan képes virtualizált rendszerek kompromittálására.
 

A RansomHouse 2021 óta folytatja nem éppen áldásos tevékenységét. Elsősorban azzal szerzett magának "hírnevet", hogy szolgáltatás formájában biztosított lehetőséget zsarolóvírusok támadásokba történő bevonására. Vagyis RaaS (ransomware-as-a-service) szolgáltatást kezdett nyújtani alvilági körökben.
 
A csoportra mindig is jellemző volt, hogy nem széles körben végrehajtott támadásokhoz igyekszik hozzájárulni, hanem sokkal inkább célzott, akár nagyobb szervezetek elleni akciókhoz nyújt segítséget. A bérbe adott kártékony programjai egyrészt titkosítást, másrészt adatszivárogtatást is lehetővé tesznek.
 
A RansomHouse kiemelt célpontként kezeli a virtualizált környezeteket. Teszi mindezt azért, mert a virtuális gépek titkosításával egy csapásra jelentős károkat képes előidézni, és ezáltal nagyobb nyomást tud helyezni az áldozatokra a váltságdíjak kifizetését illetően.

 
  a
 
  1. 3

    A MediaWiki és annak bővítményei kapcsán 10 biztonsági hiba látott napvilágot.

  2. 4

    A Google két biztonsági hibáról számolt be a Chrome böngésző kapcsán.

  3. 4

    A Google kiadta az Android májusi biztonsági frissítéseit.

  4. 3

    A tcpdump kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  5. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  6. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  7. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  8. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  9. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  10. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség