Látványos térképre kerültek fel az internetes támadások
Egy érdekes és látványos térkép vált elérhetővé az interneten, amely a rendszerek összeomlását előidéző támadásokat szemlélteti.
Az Arbor Networks biztonsági cég éppen a napokban számolt be arról, hogy az elmúlt negyedév során a szolgáltatások megbénítására törekvő támadások egyre intenzívebbé váltak, és mind nagyobb sávszélességet emésztenek fel. "2010 óta - nem kis részben a hacktivista akciók számának emelkedése miatt - a DDoS-támadások reneszánszukat élik, ami az eszközök, a célpontok és az alkalmazott technikák tekintetében is változásokat hozott. Napjainkban a DDoS komplex fenyegetettségnek számít, amely az alkalmazások és az infrastruktúrák elleni akciókat egy-egy támadásba vegyíti" - nyilatkozta Colin Doherty, a vállalat elnöke.
Az Arbor már eddig is tett közzé olyan statisztikákat, illetve térképeket, amelyek az éppen folyamatban lévő szolgáltatásmegtagadási támadásokról adtak információkat. Azonban a cég úgy határozott, hogy a hatékonyabb adatközlés érdekében együttműködést köt a Google-lel, és egy Ideas projekt keretében látványosabb megoldást keres a támadások működésének, illetve nagyságának szemléltetéséhez. A Google Ideas fejlesztői nem is tétlenkedtek sokáig, hiszen immár elérhetővé tették azt az animációkkal felvértezett térképüket, amely a DDoS-támadásokról nyújt átfogó képet.

A kidolgozott vizualizációs technikák mögött természetesen a Google technológiái állnak, amelyek az Arbor által begyűjtött és anonim módon tárolt statisztikai adatokból táplálkoznak. Noha az Arbor korántsem rendelkezik teljes körű rálátással az internet globális adatforgalmára, azért bőven van annyi információja, aminek köszönhetően viszonylag pontos térkép rajzolható. Dan Holden, az Arbor biztonsági csoportjának igazgatója szerint az újdonság életet lehelt az általuk gyűjtött adatokba, és jól szemlélteti az egyes események közötti kapcsolatokat, valamint a kibertámadások esetenkénti jelentős kiterjedését.
A DigitalAttackMap.com weboldalon elérhető térkép napi rendszerességgel frissül, és országokra lebontott statisztikákat is közöl az elmúlt időszakok vonatkozásában.
-
A Commvault egy biztonsági frissítést adott ki.
-
Több tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Androidhoz.
-
Az OpenBSD egy biztonsági hibajavítással bővült.
-
A QRadar kapcsán 14 biztonsági hibáról számolt be az IBM.
-
A Firefox 13 biztonsági réstől vált meg a legújabb verzióinak köszönhetően.
-
A Thunderbird alkalmazás fontos hibajavításokkal bővült.
-
A LibreOffice egy biztonsági hibajavítással gyarapodott.
-
A Python egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A GitLab fejlesztői újabb biztonsági frissítést adtak ki.
-
Az Avast víruskeresőjében egy biztonsági hiba található.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
Az ESET kutatói felfedezték, hogy a FamousSparrow hackercsoport felelős egy pénzügyi szektorban működő amerikai kereskedelmi szervezet és egy mexikói kutatóintézet ellen elkövetett kibertámadásért.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat