Küszöbön a nyár utolsó Microsoft frissítései

2011. augusztus 8., 09:00
A Microsoft tizenhárom biztonsági közlemény keretében fog beszámolni az idei nyárra tervezett utolsó hibajavításairól.

A Microsoft kiadta azt az előzetes tájékoztatóját, amelyben kifejtette, hogy mire készülhetünk az augusztusi hibajavító kedden. Arra már korábban lehetett számítani, hogy a cég ebben a hónapban valamivel több frissítéssel rukkol majd elő, hiszen júliusban meglehetősen visszafogottan kezelte a hibajavításokat, és csak négy közleményt tett elérhetővé. Ezúttal azonban fordult a kocka, hiszen tizenhárom tájékoztató révén fog hírt adni a legutóbb befoltozott biztonsági résekről. A közlemények közül kettő kap kritikus veszélyességi besorolást, míg kilencet fontos minősítéssel lát el a Microsoft. A maradék kettő pedig mérsékelt veszélyességű hibákról rántja majd le a leplet. Összesen huszonkét darab sebezhetőségtől fognak megválni a Microsoft termékei.

Andrew Storms, az nCircle Security biztonsági igazgatója úgy véli, hogy egy közepesen nehéz hibajavító kedd elé nézünk. A szakember szerint a legnagyobb figyelmet minden bizonnyal az Internet Explorer frissítése fogja kapni. Ezúttal - hasonlóan, ahogy júniusban is - minden jelenleg támogatott kiadás javítására szükség lesz, vagyis a legújabb, 9-es verziójú böngésző is új patch-ekkel fog gazdagodni. Emellett célszerű lesz figyelni a Windows-hoz készülő hibajavításokra. Ezek között lesznek olyanok, amelyek a Windows Server 2008 és Windows Server 2008 R2 operációs rendszereket érintik.

Storms külön kiemelte az egyik közleményt, amely kizárólag a Windows 7 valamint a Windows Server 2008 R2 kapcsán számol majd be sebezhetőségekről. Ez azért érdekes, mert az elmúlt időszakban inkább az volt a jellemző, hogy a Windows régebbi kiadásai kapnak több javítást. Azonban az egész augusztusi hibajavító keddre jellemző lesz az új platformok felé való kacsintgatás, ugyanis a kilenc, Windows-hoz készülő tájékoztató közül öt a Windows XP kapcsán nem szolgál újdonságokkal.

Ismét sorra kerül a Visio

Kedden nem marad ki a foltozgatásból a .Net Framework valamint a Visual Studio 2005 sem. Ezek mellett frissítéssel gyarapodik majd a Visio alkalmazás. E szoftvert a Microsoft a múlt hónapban is javította, azonban akkor kizárólag a 2003-as verzió foltozására volt szükség egy DLL-kezelési sebezhetőség miatt. Ezúttal azonban az összes jelenleg támogatott kiadás megkapja a maga javítását.

A Microsoft hibajavításainak megjelenését követően a Biztonságportálon részletesen is beszámolunk majd az augusztusi frissítésekről.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó