Korlátokat szab a Microsoft a tömeges levelezésnek
A Microsoft bejelentette, hogy szigorítani fog az Exchange Online napi levélküldési korlátain.A Microsoft a spamelés elleni küzdelemre hivatkozva úgy döntött, hogy a jelenleginél szigorúbb korlátokat vezet be a tömeges e-mail küldésekkel kapcsolatban. Az Exchange Online felhős szolgáltatáson keresztül jelenleg maximum 10 ezer e-mail küldhető ki napi szinten. A jövőben ez a korlát kétezerre fog csökkeni. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a mostani tervek szerint a levélküldési limit szigorítása "csak" az adott szervezeten kívüli címzettekre fog vonatkozni.
A vállalat ad időt a korlátozásokra való felkészülésre. A szigorítás két lépésben fog megvalósulni. Elsőként a 2025 január 1. után létrehozott tenantokra fog vonatkozni, míg a meglévő előfizetői fiókra a jövő év második felében kerül majd rá az új korlát.
Amennyiben egy szervezetnél több e-mail kiküldésére van szükség a megengedettnél, akkor az Azure Communication Services for Email szolgáltatás vehető igénybe, vagy egyéb levelezési szolgáltatás használata javasolt.
A Microsoftéhoz hasonló lépésre korábban már a Google is elszánta magát, amikor tavaly októberben 5000 levél/nap korlátot szabott meg a Gmail kapcsán.
-
Az IBM a QRadar SIEM-ben egy kritikus biztonsági hibát javított.
-
A LibreOffice-hoz egy biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Google ismét súlyos sérülékenységeket szüntetett meg a Chrome böngészőben.
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.