Kivonulhat Kínából a Google

2010. január 13., 10:49
Kínai hackerek decemberben emberi jogi aktivisták Gmail-fiókjaiba törtek be. A Google szerint ez volt az utolsó csepp a pohárban, feloldotta a cenzúrát a google.cn-ről, és ha sikertelenül tárgyal a kínai kormánnyal, kivonulhat az országból.

A Google kedden bejelentette, kivonulhat Kínából, amennyiben nem tud megállapodni a kormányzattal a google.cn keresési találatainak szűrésének feloldásáról. A cég még 2006-ban vállalta, hogy a kínai kormány cenzúrája alapján működteti keresőjét, annak érdekében, hogy az országban maradhasson, és hosszú távú üzletet építhessen; példáját versenytársai, a Microsoft és a Yahoo! is követte. A Google akkor az emberi jogi helyzet alakulásának függvényévé tette a vállalat kínai tevékenységének kiterjesztését, leszűkítését vagy éppen megszüntetését; decemberben viszont olyan események történtek, amelyek az utóbbi felé billenthetik a mérleg nyelvét.

Szervezett támadás volt

David Drummond, a Google vezető jogásza közzétett egy bejegyzést a cég vállalati blogján, amelyből kiderül a bejelentés háttere: ismeretlen hackerek decemberben több támadást intéztek a Google szerverei ellen. Céljuk az volt, hogy betörjenek bizonyos kínai emberi jogi aktivisták Gmail-fiókjaiba. A Google két account esetében beszélt behatolásról, amelynek során a támadók hozzáfértek bizonyos információkhoz, de hogy pontosan mit "vittek el", nem tudjuk, Drummond csak annyit közölt, hogy a hackerek postafiók-információkhoz és nem az e-mailekhez fértek hozzá. A jogász kifinomultnak, szervezettnek és célzottnak nevezte a támadásokat.

Később, a vizsgálat során kiderült, hogy a Google mellett több mint harminc, legkülönbözőbb iparágakban (internet, média, technológia, pénzügy, vegyipar) tevékenykedő nagyvállalatot ért hasonló támadás Kínából. A Google értesítette az érintetteket és felvette a kapcsolatot az USA megfelelő szerveivel. Egy még szélesebb vizsgálat azt is kimutatta, hogy harmadik személyek rendszeresen beléptek európai, egyesült államokbeli és kínai emberi jogi aktivisták Gmail-fiókjaiba, ám nem erőszakos úton, hanem phishing-támadások vagy malware segítségével.

Dave Girouard, a Google vállalati üzletágának elnöke sietett megnyugtatni a cég üzleti felhasználóit, hogy adataik biztonságban vannak, a Google Apps-t nem érintette a támadás. Kijelentette, hogy lépéseket fognak tenni a biztonság növelése érdekében, konkrétumokat azonban nem közölt.

Sor kerülhet a szakításra

David Drummond úgy fogalmazott, ezek a támadások, valamint a kínai kormány szólásszabadságot korlátozó intézkedései legrosszabb esetben arra kényszerítheti a vállalatot, hogy kivonuljon a távol-keleti országból. A jogász már-már költői magaslatokba emelkedett, amikor azt mondta, tágabb értelemben a szólásszabadság kínai létjogosultságáról van szó. Sokan negatív kritikával illették a céget, amikor kiderült, a kínai szabályokkal összhangban hajlandó szűrni keresési találatait annak érdekében, hogy elindíthassa tevékenységét az országban. A pr-gépezet akkor azzal érvelt, hogy olyan eszközt adnak a kínaiak kezébe, amely könnyebb hozzáférést biztosít az információkhoz, még akkor is, ha a cenzúra szabályait a google.cn-en is alkalmazni kell. Drummond elmondta, folytonosan követték a kínai (politikai) eseményeket, hogy szükség esetén megtehessék a megfelelő lépéseket; ez most bekövetkezett, ezért újragondolják kínai jelenlétüket. Ennek jegyében tárgyalásokat kezdeményeznek a kínai kormánnyal arról, hogy a google.cn mentesüljön a cenzúra alól (amit azóta egyoldalúan feloldottak); amennyiben ezt nem sikerül elérniük, megfontolják az ország elhagyását.

A Demokráciai és Technológiai Központ (Center for Democracy and Technology, CDT), amely a technológia szabad felhasználásáért küzd, üdvözölte a Google szándékait. Larry Harris, a szervezet elnöke szerint egyik vállalatot sem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan országban folytassa tevékenységét, ahol sérülnek alapvető vállalati értékei, illetve az ügyfelek jogai és biztonsága.

Mi van a háttérben?

A Google nagy befektetéseket tett a kínai üzletbe, nem véletlenül, hiszen a távol-keleti ország internet-populációja már meghaladja az Egyesült Államokét, és gyorsan növekszik. A kínai piacon ennek ellenére nem a Google az első, hanem a baidu.com, amely a tavalyi év végén 70 százalékos részesedéssel bírt a google.cn 20 százalékos szeletéhez képest (forrás: China IntelliConsulting).

Furcsának tűnhet a vezetőség döntése, hiszen a Google nem a támadások kivizsgálását kérte a kormánytól, hanem egy olyan ügyben folyamodott hozzá, amelynek kimenetele szinte előre megjósolható. Nagyon valószínű, hogy a kínai kormány saját részéről nem fogja feloldani a cenzúrát. Ennek ismeretében viszont úgy tűnhet, a Google csak bűnbakot keres, hogy elhagyhassa az országot.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó