Kitart a Noreg az ISO 27001 mellett

A Noreg Kft. idén is sikeresen újította meg az ISO 27001:2005 minősítését.
 

Az információbiztonsági irányítási rendszer (IBIR) ISO 27001:2005 nemzetközileg elismert, európai uniós szabványoknak megfelelő tanúsítása lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy megmutassák elkötelezettségüket az információbiztonság iránt, valamint folyamatosan javíthassák vállalatuk megítélését. Az IBIR létrehozása és tanúsíttatása a vállalati kultúrát is megváltoztathatja: új üzleti lehetőségeket nyithat a biztonságra figyelő vevők vagy ügyfelek megnyerésével, valamint javíthatja az alkalmazottak morálját és a bizalmasság felismerését a munkahelyen. Emellett lehetővé teszi az információbiztonság betartatását, így csökkenti az adatok elvesztésének és felfedésének kockázatát.

A Noreg 2004-ben a hazai IT biztonsági vállalatok közül elsőként szerezte meg az ISO 27001:2005 minősítést (illetve annak elődjét, a BS 7799-et), amelyet idén harmadik alkalommal újított meg.

„Egy információvédelemmel foglalkozó vállalattal szemben különösen jogos elvárás, hogy az ügyfeleitől tudomására jutó bizalmas információk maximális védelemben részesüljenek. Éppen ezért büszkék vagyunk arra, hogy a Noreg ISO 9001-es valamint ISO 27001-es rendszerei évről évre sikeresen teljesítenek az akkreditált cégekkel elvégeztetett tanúsítási eljárásokon. Ennek köszönhetően folyamatosan bizonyíthatjuk vállalatunk információbiztonság iránti elkötelezettségét partnereink és ügyfeleink felé” – mondta dr. Kőrös Zsolt, a Noreg Kft. ügyvezető igazgatója.
 
  1. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  2. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  3. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  4. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  5. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  6. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

  7. 4

    A Google két veszélyes hibát orvosolt Chrome böngészőben.

  8. 4

    A SonicWall két sebezhetőséget javított a GMS kapcsán.

  9. 4

    A Citrix a virtualizációs megoldásaihoz fontos frissítéseket tett közzé.

  10. 4

    A QNAP számos sebezhetőséget szüntetett meg a NAS adattárolói kapcsán.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség