Keddenként tombolnak igazán a vírusok

2010. december 29., 08:45
A SonicWALL kutatói összeállították a 2010-re vonatkozó biztonsági jelentésüket, amelyben többek között egy olyan érdekességre is rávilágítottak, miszerint a kártékony programok a keddi napokon okozták a legtöbb problémát.

A legjelentősebb biztonsági cégek eddig szinte kivétel nélkül azt állították, hogy 2010 a kártékony programok és az egyéb - főleg internetes - fenyegetettségek számát illetően az előző évekhez képest kedvezőtlenebbül alakult. E gyártók közül immár a SonicWALL sem jelent kivételt, hiszen a cég az éves jelentésében megerősítette, hogy az ártalmas programok térhódításának idén sem igazán sikerült gátat szabni.

Szezonalitás a vírusterjesztésben

A SonicWALL az összefoglalóját a Global Response Intelligent Defense Network hálózatának segítségével összegyűjtött adatok alapján készítette el. Ez több millió antispam valamint e-mail biztonsági szenzort tartalmaz, és összesen 30 országra terjed ki. Az év során jól megfigyelhető volt egy bizonyos szezonalitás a kártékony programok terjedésében. Szeptemberben például az iskolakezdéssel kapcsolatos spamek terjedtek a leginkább, míg decemberben - az előző évekhez hasonlóan - rengeteg megtévesztő, csalásokhoz használt elektronikus képeslap, illetve kéretlen levél próbált beférkőzni a postafiókokba. A mostani ünnepek során kétszer több ártalmas kód terjedt, mint egy évvel korábban. Amennyiben pedig az egész évet vesszük alapul, akkor a kártékony programok száma megháromszorozódott.

Könyörtelenül kihasznált sebezhetőségek

Idén elsősorban azok a vírusok, trójai programok hívták fel magukra a figyelmet, amelyek sebezhetőségek kihasználásával terjedtek. Emlékezhetünk a PDF-kezelő alkalmazások hibáit kiaknázó kártevőkre és a platformfüggetlenül fertőző, Java alapú károkozókra. Ezek mellett a SonicWALL kiemelte még a Conficker, a Zeus és a FakeAV kártevők ténykedését. Az utóbbi különösen azért érdekes, mert egy ál-antivírusról van szó. A hamis víruskeresők, illetve az egyéb, haszontalan funkciókkal felvértezett ártalmas programok továbbra is a fénykorukat élik.

A biztonsági cég szerint idén a legtöbb számítógépes károkozó technikai szempontból nem mutatott sok újdonságot, és továbbra is a felhasználók megtévesztésével igyekeztek előnyökhöz juttatni a terjesztőiket. Azonban az adathalász támadások így is komoly problémákat okoztak. Elmondható, hogy egyre több olyan spam terjed, amelyek a címzetteket ártalmas weblapokra igyekeznek vezetni. 

Célba vett webes keresők

Idén tovább folytatódott a webes keresők felhasználásával elkövetett csalások számának emelkedése. A SonicWALL kutatói a Google találati eredményeit górcső alá vevő vizsgálatuk során kiderítették, hogy a legtöbb ártalmas weboldalra vezető hivatkozás az Oscar díjátadással volt összefüggésbe hozható. Amennyiben a felhasználó többek között az alábbi keresőkifejezések valamelyikét beírta a Google-be, akkor a találatok között ártalmas weblapokra mutató linkek is nagy valószínűséggel jelentek meg:
"what time do the Oscars start"
"Oscars winners 2010 list"
"academy awards 2010 time".

A SonicWALL statisztikái szerint a legtöbb fenyegetettséggel a kínai felhasználóknak kellett szembe nézniük. Ebből a szempontból Tajvan is előkelő helyen szerepelt, ahol szintén rengeteg kártékony program ostromolta a számítógépeket.

Vírusos keddek

A SonicWALL a biztonsági összefoglalójában egy érdekességet is megemlített. Eszerint idén a fenyegetettségek keddi napokon okozták a legtöbb problémát, de összességében nem sokkal volt kedvezőbb a helyzet a hétfői napokon sem. Arra ugyan a kutatók nem tudtak magyarázatot adni, hogy miért éppen keddenként voltak a számítógépes károkozók a legaktívabbak, de az biztos, hogy ez a jelenség az Egyesült Államokban, Kínában, Mexikóban, Dél-Afrikában, Tajvanon és Törökországban is megfigyelhető volt.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Lyófely írta:
    2010-12-29 22:31:06

    Arra ugyan a kutatók nem tudtak magyarázatot adni, hogy miért éppen keddenként voltak a számítógépes károkozók a legaktívabbak. Én viszont tudom a választ: azért, mert a többi napon kevésbé voltak aktívak... :D :D :D

ESET Online Vírusirtó