2010. szeptember 3., péntek

Javítható a Windows XP SP3

2008. június 10., 05:00
A Symantec segédprogramja a Windows XP SP3 esetleges, regisztrációs adatbázissal kapcsolatos problémáit orvosolja.

Néhány héttel ezelőtt egyes felhasználók problémákra panaszkodtak azután, hogy a Windows XP operációs rendszerükre feltelepítették a legújabb javítócsomagot, a Service Pack 3-at. A bejelentésekből az derült ki, hogy az SP3 valamilyen oknál fogva egyes esetekben nagyon kedvezőtlen hatást gyakorolt az érintett rendszerekre. Így például a javítócsomag telepítését követően "kiürült" a Windows Eszközkezelője, felismerhetetlenné váltak a hálózati kártyák, hálózati kapcsolatoknak veszett nyoma és a regisztrációs adatbázisban több ezer hibás bejegyzés jelent meg.

A vizsgálatok korai szakászában a szakemberek már sejtették, hogy azokkal a számítógépekkel van leginkább probléma, amelyeken a Symantec egyes szoftverei is megtalálhatók. A Symantec is elemezte a helyzetet, és kezdetben megállapította, hogy a hibajelenséghez nincs köze a saját fejlesztésű alkalmazásainak. Később azonban némiképp módosult a cég álláspontja, ugyanis a Microsofttal közösen folytatott vizsgálatok során kiderült, hogy egy windowsos folyamat és a Norton szoftverekhez tartozó SymProtect funkció együttes használatakor rossz bejegyzések kerülhetnek, illetve maradhatnak a regisztrációs adatbázisba.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a regisztrációs adatbázissal kapcsolatos problémák felmerülése után a Symantec szakemberei arra a windowsos, Fixccs.exe nevű folyamatra gyanakodtak, amely már korábban is okozott hasonló rendellenességeket. A szakembereknek igazuk lett ugyanis ez a rendszerösszetevő hozza létre azokat a bejegyzéseket, amelyeket egyes biztonsági szoftverek miatt végül nem képes eltávolítani. Ebből az is következik, hogy az említett hibajelenségek nemcsak a Symantec szoftvereket futtató számítógépeket érinthetik, hanem azokat a PC-ket is, amelyeken egyéb, regisztrációs adatbázist monitorozó, illetve felügyelő védelmi alkalmazás is fut.

A Symantec fejlesztőinek mostanra sikerült elkészíteniük a SymRegFix-nek elnevezett segédprogramot, amely képes összegyűjteni és kijavítani a hibás kulcsokat a regisztrációs adatbázisban. A biztonsági cég szerint a SymRegFix a Vista SP1 operációs rendszerrel is kompatibilis, és olyan nem megfelelő bejegyzéseket is segít kiszűrni, amelyek nem a Symantec alkalmazásaihoz tartoznak. Az eszköz ugyanis a HKLMSystemCurrentControlSet kulcsban szereplő összes bejegyzés rendbetételére alkalmas.

8 hozzászólás

  1. kofi írta:
    2008-06-10 11:14:07

    hát nemtom nekem az sp3 tönkretette a fél windows-t nem működik az internet explorer nem lehet futtatni a windows update-eket az msn frissítéseket ez a cucc ezeket is kijavítja???

  2. kofi írta:
    2008-06-10 11:27:37

    na lefuttattam a progit de semmi változás azt monta h nincs hibás reg bejegyzés vkinek vmiötlete nincsen???

  3. Mesant írta:
    2008-06-10 13:50:39

    kofi szedd le az SP3-at Revo uninstallal.

  4. kofi írta:
    2008-06-10 19:53:14

    és az nem rontja el a rendszert?? mert 1 másik gépen hasonló problémákkal volt és mikor leszedtem az sp3-at akkor a teljes gép meghalt és ujra kellett rakni a rendszert. és hát ezt szeretném elkerülni

  5. Galovits Annamária írta:
    2008-06-10 23:42:32

    Csak a legutolsó SP3 Egyéni variációját fogadtam el (május legvégén), ez pedig előkészült a telepítésre, de megállt és kiírta, hogy készíttessek a géppel biztonsági másolatot, biztos, ami zicher. Csak amikor ez elkészült, telepítette. Néhány dolgot vissza kellett állítanom (pl. csak korlátozott a Windows tűzfal, van saját), egy kicsit akadozott a net, de különben működik. A januári SP2 sokkal húzósabb volt (teljesen lefagyott a gép).

  6. Béla írta:
    2008-06-11 10:04:32

    Én CD-ről felraktam az XP-SP1-et, utána frissítettem SP2-re, majd közvetlenül utána SP3-ra. Az SP3 telepítése előtt semmiféle egyéb programot nem raktam fel. Az SP3 telepítése után az internetkapcsolatomat teljesen tönkretette. Tehát nem helytálló hogy csak a Symantec termékeit vagy egyéb, regisztrációs adatbázist monitorozó, illetve felügyelő védelmi alkalmazást is futtató Windows XP-ken okoz problémát az SP3 telepítése.

  7. Lado írta:
    2008-06-11 21:02:46

    ma vmi frissítés után uezeket a hibákat kreálja a laptop, de sp3 nem került fel, nem tudom uninstallálni. feltettem sp3mat majd leszedtem hátha, de nem jó így sem. Sajna visszaállítás ki van kapcsolva Ha sp1et felteszem majd sp2-t az megoldja vajon? vagy winreinstall lesz csak megoldás? :-S

  8. Boobby írta:
    2008-06-12 10:02:41

    Nem azért mondom, de nalam fent van az sp3. De semmi hiba nincs... Tökéletesen műxik. Konfig: Xp. Prof. Sp3., Trendmicro 2007. :)

ESET Online Vírusirtó