IT-biztonsági újdonságok a biztributor szakmai napján
Kétnapos konferencián mutatta be a biztributor az IT-biztonság legújabb trendjeit és a legújabb fenyegetések ellen kifejlesztett eszközöket. A rendezvény kettős célja az volt, hogy szorosabbá fűzze a disztribútor viszonyát viszonteladóival, valamint közvetlenül is információkkal lássa el a felhasználókat. Az első napon a rendszerintegrátorok mélyedhettek el a szakmai részletekben, majd a második napon az érdeklődő vállalati és intézményi IT biztonsági valamint hálózati szakemberek, CIO-k ismerhették meg a legújabb fejlesztéseket.

Miri Herszfang és Gidon Pely, a dokumentum- és jelszószéf valamint az adminisztrátorokat kontrolláló megoldásairól ismert Cyber-Ark munkatársai az emberi természet, illetve a szenzitív adatok védelmének összefüggésére hívták fel a figyelmet. A rendezvényen is slágertéma volt az adatszivárgás elleni védekezés. A Websense DLP megoldását Kocsis Tamás, a biztributor vezető mérnöke ismertette a résztvevőkkel. A felhasználók azonosításának fontosságát és az erre szolgáló smart card technológia kiválasztását Szőke Sándor, a Microsec projectigazgatója mutatta be, a különböző azonosító eszközöket pedig Botos István, a Gemalto régióigazgatója tárta az érdeklődők elé.
A szűken vett szakmai prezentációkon túl elhangoztak általános, az aktuális trendeket bemutató előadások is. Mocsai Norbert, a Trendency ügyvezetője a hordozható eszközök, iPadek és iPhone-ok biztonságra gyakorolt hatásáról, Lengré Tamás, az ASC vezetője a Facebook veszélyeiről, míg Nemes Dániel, a biztributor ügyvezetője a komplex, többcsatornás fenyegetésekről és a Websense Triton koncepciójáról tartott előadást.
Szabó László, a Kürt szakembere a GFI LanGuard sérülékenység-elemző és patch menedzsment eszköz használatával ismertette meg a közönséget. Mint rávilágított, megfelelő patch-ek híján a malware-ek felkutatása 70 százalékos többletköltséget is jelenthet.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.