Intenzíven hallgatózik a Badbar trójai

A Badbar trójai számos módon képes bizalmas információkat kifürkészni a fertőzött számítógépeken. Akár beszélgetéseket is kikémlelhet.
 

A Badbar trójai jó néhány olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a komplexebb kémprogramok esetében szoktak megjelenni. A károkozó elsősorban gyakran használt alkalmazások folyamatait kémleli, és többek között Word dokumentumokban, Excel táblázatokban, valamint népszerű webböngészőkben és üzenetküldőkben kezelt adatokat ment le. Ezek mellett azonban arra is alkalmas, hogy folyamatosan naplózza a billentyűleütéseket, monitorozza a hálózati forgalmat és képernyőképeket készítsen.
 
Az Isidor Biztonsági Központ jelentése szerint a Badbar a vágólapra másolt információkat is lementi az egyik saját állományába, sőt esetenként hangfelvételeket is megpróbál készíteni. Amint sikerül adatokat megkaparintania, akkor rögtön továbbítja azokat a terjesztői által kijelölt kiszolgálókra.
 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség