Ingyenes társasjátékot adott ki a Microsoft
A Microsoft Magyarország olyan offline társasjátékot mutatott be, amely játékos módon tanítja meg a gyerekeket arra, hogyan kell biztonságosan közlekedni a virtuális térben.A gyermekek több mint kétharmada saját bevallása szerint már találkozott veszélyhelyzettel az interneten - hangzott el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által a Safer Internet Day kapcsán megrendezett konferencián.
„A veszéllyel találkozó gyerekek 89 százaléka bízott szüleiben, tanáraiban, és jelezte nekik a problémát. Mindez pedig azt mutatja, hogy kiemelten fontos a legkisebbek edukációja annak érdekében, hogy felismerjék a veszélyes helyzeteket. Emellett természetesen a szülők felkészítésére is figyelmet kell szentelni” - mondta Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.
Játékos tanulás
Egy új offline társasjátékot is bemutatott a Microsoft, amelynek segítségével a kisgyermekek felismerhetik a leggyakoribb online kockázatokat, és azt, hogy miként kezelhetik a veszélyhelyzeteket. A Kígyók és Létrák társasjáték speciális kiadásában a tudáskártyákon a biztonságos internethasználattal kapcsolatos feladványokat kell megválaszolniuk a gyerekeknek, és így haladhatnak a társasjáték tábláján.
A társasjáték bárki számára elérhető, az egyes részei letölthetőek az alábbi linkekről:
Kártyák
Társasjáték tábla
Használati útmutató
-
Az IBM a QRadar SIEM-ben egy kritikus biztonsági hibát javított.
-
A LibreOffice-hoz egy biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Google ismét súlyos sérülékenységeket szüntetett meg a Chrome böngészőben.
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.