Ingyenes felhőalapú védelem APT-k ellen

A Seculert úgy határozott, hogy a fejlett támadások kimutatására alkalmas szolgáltatásából egy ingyenes, időkorlátozás nélküli változatot is elérhetővé tesz.
 

A fejlett, perzisztens fenyegetettségek (APT - Advanced Persistent Threat) jelentős kockázatot jelentenek a vállalati és intézményi informatikai infrastruktúrákra, illetve az azokban kezelt adatokra. Az ilyen típusú támadások ellen korántsem egyszerű a védekezés. A kockázatok csökkentésére leginkább korszerű, hagyományos védelmi megoldásokon túlmutató technológiákkal valamint többszintű védelemi rendszer kialakításával nyílhat lehetőség. Egy ilyen réteget képezhet a Seculert felhős szolgáltatása, amely most - bizonyos korlátozásokkal - ingyenesen bevethető.

A Seculert elgondolása jelentős mértékben eltér a megszokott védelmi stratégiáktól, ugyanis a cég biztonsági technológiája a szervezetek hálózatán kívül végzi a dolgát. Ennek köszönhetően a bevezetése gyorsan elvégezhető. A rendszer tulajdonképpen nem is a védendő hálózatot, illetve az ahhoz kapcsolódó számítógépeket figyeli, hanem sokkal inkább a kiberbűnözők által üzemeltetett szerverekre, botnetekre koncentrál. A Seculert folyamatosan térképezi fel a káros célokat szolgáló rendszereket, hálózatokat. Ehhez különféle honeypot technikákat, botnetek monitorozására alkalmas szenzorokat, spamdetektáló eszközöket használ. A legnagyobb figyelmet az IP-címek kapják, ugyanis, ha egy olyan IP-címre derül fény például egy káros célokat szolgáló vezérlőszerveren, amely a Seculert egyik előfizetőjéhez tartozik, akkor rögtön lehet sejteni, hogy valami nincs rendben az adott ügyfélnél. Ugyanakkor rengeteg más adat is bekerül a Seculert adatbázisába, amelyek a különféle fenyegetettségek felismerését teszik lehetővé. Az adatmennyiség már olyan méreteket öltött, hogy a cég komolyan alapoz az adatbányászati technológiákra, a Hadoopra, stb.


A Seculert a "külső kezelés" mellett a védett hálózatokon belül keletkező biztonsági naplókat is képes feldolgozni, amennyiben az előfizető ezeket elérhetővé teszi. Ilyen esetben a naplókon különböző analízisek futnak le az APT-k kimutatása érdekében. Az eredményeket a cég alapvetően a webes adminisztrációs felületén teszi láthatóvá, de lehetőség van API-k használatára is, amelyek révén online kapcsolat építhető ki az arra alkalmas SIEM-eszközök valamint az esetleges incidensekre reagálni képes védelmi megoldások között.


Dudi Matot, a Seculert elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt időszakban több olyan incidens is volt, amelyek azt támasztották alá, hogy napjainkban e támadásoknak nem a fejlett természete okoz igazán problémákat, hanem azok perzisztens mivolta. Ezért határozott úgy a cég, hogy a szolgáltatásának ingyenes verziója nem lesz időkorlátos, sőt még a maximálisan megadható IP-címek száma sem limitált. A valódi korlát, hogy jelenleg 25 támadás észleléséig használható térítésmentesen a rendszer, és az ingyenes változathoz nem járnak az API-k nyújtotta lehetőségek.
 
  1. 2

    A Docker Desktop egy mérsékelt veszélyességű hibát tartalmaz.

  2. 4

    A Cisco Catalyst SD-WAN Manager sebezhetősége már aktív támadásokban is szerephez jut.

  3. 3

    Az ImageMagick legújabb verziója három sérülékenységet javít.

  4. 3

    Az Exim egy közepes veszélyességű hiba miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.

  6. 4

    A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.

  7. 4

    Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.

  8. 4

    Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.

  9. 3

    A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.

  10. 3

    A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség