Íme a biztonsági piac legnagyobbjai
Az elmúlt évben a biztonsági szoftverek piaca tovább erősödött. 2012 egyértelmű nyertese a McAfee volt, de a Symantec-et nem tudta letaszítani a trónról.
A Gartner kiadta a 2012-re vonatkozó, biztonsági piacot feltérképező jelentését, amelyből kiderült, hogy a védelmi megoldások forgalma a különböző befolyásoló tényezők hatására milyen módon változott.
Összességében elmondható, hogy a biztonsági szoftverek piacán az elmúlt évben 7,9 százalékos növekedés történt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2011-ben realizált 17,7 milliárd dolláros forgalom 19,2 milliárd dollárra emelkedett. A kutatók szerint a kedvező piaci mozgások mögött elsősorban a folyamatosan változó fenyegetettségek elleni védekezés szükségessége áll, de hasonlóan komoly befolyásoló tényezőnek számítanak a munkamódszerekben bekövetkező változások is. Ez utóbbi esetben leginkább a mobil technológiák és az azokkal összefüggő új kockázati tényezők felmerülésére kell gondolni. A kis- és közepes méretű vállalatok körében pedig a távoli munkavégzés, a virtualizáció terjedése valamint a szolgáltatásalapú biztonsági megoldások iránti egyre fokozottabb érdeklődés is rányomja a bélyegét a védelmi beruházások alakulására.
„A biztonság továbbra is a legnagyobb prioritásúnak számít a technológiai kategóriák sorában, legalábbis, ami a kis- és középvállalati szektort illeti. A piaci keresletet új kihívások generálják, azonban a kis- és közepes méretű cégek igényei eltérnek a nagyvállalatokétól. A kisebb cégek egyre inkább fontolóra veszik a szolgáltatásként kínált biztonsági megoldásokat a védelmi technológiák bevezetésének alternatívájaként, különösen az e-mail valamint a webbiztonság területén. Ez pedig a piac további konszolidálódásához és még versenyképesebb árakhoz vezethet” - nyilatkozta Ruggero Contu, a Gartner elemzője.
A legnagyobbak
A Gartner 2012 vonatkozásában is felállította azt a toplistáját, amely a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező vállalatokat tartalmazza. Ebből kiderül, hogy tavaly az élmezőnyben ugyan nem volt változás, de azért ez nem jelenti azt, hogy minden vállalat egyformán teljesített. Az első helyen továbbra is a Symantec áll a maga 19,6 százalékos piaci részesedésével. A cég bevétele 2,6 százalékos emelkedést követően 3,75 milliárd dollárra nőtt. A második helyen 8,8 százalékos részesedéssel álló McAfee tudta a legnagyobb mértékben növelni a forgalmát. A vállalat ugyanis 37 százalékos növekedést könyvelhetett el, aminek következtében megközelítőleg 1,7 milliárd dolláros bevételre tett szert. A Gartner szerint ez a jelentős előrelépés a szervezeti változásoknak, az akvizícióknak és olyan közvetett hatásoknak tudható be, amelyek még a McAfee Intel által történő felvásárlására vezethetők vissza. A toplista harmadik helyén tanyázó Trend Micro ugyan megtarthatta a bronzérmet, de mégsem sikerült jól az elmúlt éve. A cég ugyanis 2,7 százalékkal kevesebb bevételt tudott realizálni, mint 2011-ben. A Trend Micro esetében leginkább azt lehet kiemelni, hogy a cég tavaly erőteljesen koncentrált a felhőalapú és a virtualizációs megoldások fejlesztésére, valamint a fejlett, perzisztens fenyegetettségek kezelésére, de úgy tűnik, hogy ezek az erőfeszítések 2012-ben még nem hozták meg a várt eredményeket.

A biztonsági szoftverek piacának alakulása - Forrás: Gartner
A legjobban szereplő védelmi eszközök
A Gartner szerint az elmúlt évben különösen jól szerepeltek a SIEM (Security Information and Event Management) megoldások. A SIEM alkalmazások forgalma elérte a 976 millió dollárt, ami 27,5 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyanakkor a SIEM appliance eszközök területén is kedvező helyzet volt megfigyelhető, hiszen azok esetében 11,9 százalékos növekedést lehetett kimutatni, ami összességében 384 millió dolláros forgalmat jelentett. Mindezek mellett jól szerepeltek a webes és az e-mailes tartalomszűrő eszközök is. A Gartner külön kiemelte az adatszivárgás-megelőzésre alkalmas megoldások iránti keresletnövekedést, amely 25,1 százalékos volt. Ezzel elmondható, hogy a DLP-piac 573 millió dollárt mozgatott meg.
Területi megoszlások
A biztonsági piac forgalma legjelentősebb mértékben az eurázsiai régióban emelkedett (21,8 százalékkal). A növekedés Észak-Amerikában 8,2 százalékos, Kelet-Európában 14,4 százalékos, míg Latin-Amerikában 12,6 százalékos volt. Nyugat-Európa viszont az általános gazdasági gyengülés miatt a biztonsági beruházások terén is szerényebben teljesített.
-
A Docker Desktop egy mérsékelt veszélyességű hibát tartalmaz.
-
A Cisco Catalyst SD-WAN Manager sebezhetősége már aktív támadásokban is szerephez jut.
-
Az ImageMagick legújabb verziója három sérülékenységet javít.
-
Az Exim egy közepes veszélyességű hiba miatt kapott frissítést.
-
Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.
-
A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.
-
Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.
-
Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.
-
A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.
-
A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.
![]() |
G Data AntiVirus 1 eszköz 2 év Hosszabbítás |
| 11100 Ft | |
![]() |
F-Secure Internet Security 1 eszköz 2 év |
| 13490 Ft | |
![]() |
G Data AntiVirus 10 eszköz 2 év Új licenc |
| 58500 Ft | |
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









