Így kerestek milliókat az internetes csalók

A Cisco jelentős csapást mért egy olyan kiberbűnözői csoportra, amely zsaroló vírusokkal dollár milliókat csalt ki az áldozatul eső felhasználóktól.
 

Napjainkban a kiberbűnözés gyakorta jól felépített infrastruktúrákat használ arra, hogy a kártékony tevékenységét végre tudja hajtani, méghozzá olyan módon, hogy a lebukás valószínűségét minimálisra csökkentse. Elmondható, hogy ezek az alvilági szerveződések nem deríthetők fel könnyedén, általában komoly nemzetközi együttműködésekre van szükség ahhoz, hogy eredményeket lehessen elérni. Jól példázzák mindezt azok a kiterjedt botnetek is, amiket a hatóságok, a biztonsági szervezetek és a vállalatok nemzetközi együttműködésével sikerült csak megbénítani. 

Egy újabb sikeres akció

A napokban nem egy botnetet, hanem egy olyan infrastruktúrát sikerült feltérképezniük a kutatóknak, amely az elmúlt időszakban nagyon komoly károk forrása volt. A Cisco és a Level 3 Threat Research Labs szakembereinek közös fellépése meghozta a gyümölcsét. (A kutatásokban a Cisco által nemrégen felvásárolt OpenDNS szakértői is szerepet vállaltak.)

A kutatók tájékoztatása szerint a szóban forgó kiberbűnözői csoport alapvetően egyszerű módszerekre alapozta a tevékenységét, hiszen fogott néhány exploit kitet, amit elkezdett terjeszteni a számítógépek között. Persze mindezt jól szervezetten és jól átgondoltan tette, ezért amire lebukott a hálózat, addigra már dollár milliókkal gazdagodhattak a csalók.

Az infrastruktúrájuk néhány háttérkiszolgálóra épült, amelyek egyrészt tárolták a sebezhetőségek kihasználására alkalmas kártékony kódokat, másrészt folyamatosan naplózták, monitorozták a hálózat épségét, működését. A célkeresztbe állított PC-k pedig több mint száz proxy gépen keresztül csatlakoztak ezekhez a szerverekhez. Ezzel próbálták leplezni a csalók a valódi kiszolgálóikat.


Forrás: Cisco

A vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a támadások legalább fele az Angler exploit kit segítségével következett be. Jelenleg ez az egyik leggyakrabban használt támadóeszköz a kiberbűnözők körében. A mostani incidensek során elsősorban az Adobe Flash Player sérülékenységeit, az Internet Explorer egyik biztonsági rését és a Silverlight egyik hibáját igyekeztek a támadók a saját javukra fordítani. Sajnos nem is sikertelenül, ugyanis az esetek 40 százalékában meg tudták fertőzni a kiszemelt számítógépeket. Ekkor általában fájlok titkosítására és felhasználók megzsarolására alkalmas, úgynevezett ransomware programokat telepítettek. Emellett az is előfordult, hogy bank- és hitelkártyaadatok eltulajdonítására alkalmas kémprogramokat terjesztettek.


Forrás: Cisco

A becsült károk 

A kiberbűnözői csoport nem kispályázott. Naponta több ezer számítógépet fertőzött meg, és ezáltal több ezer felhasználónak okozott komoly károkat. A Symantec korábbi felmérése szerint a zsaroló programoknak áldozatul eső felhasználók átlagosan 2,9 százaléka fizeti ki a váltságdíjat. Erre és a most feltárt adatokra alapozva a Cisco szerint a csalók havi szinten akár hárommillió dollárt is kereshettek. A bevételeiket pedig kiegészíthették egyebek mellett az adatlopásokra visszavezethető pénzekkel.

A Cisco szerint a mostani eset egyrészt ismét igazolta azt, hogy az internetes alvilág folyamatosan fejlődik, másrészt bebizonyosodott, hogy az Angler exploit ki jelenleg a legveszélyesebb támadóeszköz a maga 40 százalékos fertőzési arányával. Ezért a naprakészen tartott vírusvédelem mellett kiemelt jelentősége van az operációs rendszerek és a különféle szoftverek rendszeres frissítésének. 
 
  1. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  2. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  3. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  4. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

  5. 4

    Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.

  6. 4

    Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  7. 4

    A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.

  8. 4

    Kritikus veszélyességű sérülékenység található az Eximben.

  9. 4

    A Samba frissítésével három biztonsági hiba szüntethető meg.

  10. 4

    Az Adobe három hibajavítást adott ki a Adobe Premiere alkalmazásához.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség