Így fogják kezelni az adatait az autógyártók
A világ 19 legnagyobb autógyártója megállapodott azokban az alapelvekben, amelyeket mindegyikük szem előtt fog tartani a felhasználói adatok kezelése során.
Ahogy a gépkocsik egyre fejlettebb elektronikai, informatikai és mobilkommunikációs technológiákkal egészülnek ki, úgy válik mind meghatározóbb kérdéssé az adatkezelés. Beköszöntött ugyanis az a korszak, amikor már az autógyártók is óriási mennyiségű adathoz jutnak hozzá, amiket a legkülönfélébb célokra használhatnak fel, legrosszabb esetben olyan módon, hogy arról a gépkocsi tulajdonosa, sofőrje mit sem sejt.
Az ez irányú aggodalmak - különösen az Egyesült Államokban - már korábban felmerültek, és több gyártó éles kritikák kereszttűzében találta magát. Egyebek mellett a GM is, amely 2011-ben úgy kezdte gyűjteni az adatokat az OnStar nevű szolgáltatásán keresztül, hogy ehhez nem kérte a felhasználók előzetes jóváhagyását. Noha az adatgyűjtés eredetileg az OnStar fejlesztését szolgálta, egyes feltételezések szerint a GM megosztotta az adatokat vagy azok egy részét a beszállítóival is. Idén aztán a vállalat kibocsátotta az OnStarhoz tartozó adatvédelmi nyilatkozatát, amelyben egyebek mellett pontosan definiálta a járművekkel és a vezetési szokásokkal összefüggő adatok gyűjtésére vonatkozó irányelveit.

Az adatvédelem terén természetesen nemcsak a GM kerül szóba, hanem az összes autógyártó, amelyek közül most a legnagyobbak lefektették a követendő adatvédelmi alapelveket. Ezek egyebek mellett a következőket tartalmazzák a gyártók vonatkozásában:
- Nem osztanak meg ügyfelekhez köthető geolokációs (GPS) adatokat a kormányzati szervekkel bírósági végzés nélkül.
- Nem adják át, és nem értékesítik a személyes adatokat az ügyfelek beleegyezése nélkül.
- Átlátható és érthető módon tájékoztatják az ügyfeleket az adatgyűjtési és adatkezelési irányelvekről.
- Minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a begyűjtött adatokat megvédjék a rendszereikben. Ennek érdekében követik a legjobb biztonsági gyakorlatokat, és kezelik az adatlopásokhoz és a jogosulatlan hozzáférésekhez tartozó kockázati tényezőket.
- Mindegyikük létrehoz egy weboldalt az adatvédelmi tájékoztatás érdekében.
A fentiek kapcsán meg kell jegyezni, hogy az elfogadott alapelvek nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a gyártók az összegyűjtött adatokat megosszák különféle reklám- és marketingcégekkel. Ugyanakkor azt rögzítik, hogy mindezt kizárólag a felhasználók előzetes beleegyezésével lehet megtenni. A reklámcélú adatfelhasználás azért központi kérdés, mert az elmúlt időszakban sorra jelentek meg olyan hírek, amik az autók által szolgáltatott adatok hirdetések célzott közzétételében betöltött szerepét peccegették. Természetesen nem alaptalanul, hiszen a GPS adatok birtokában, akár a gépkocsik műszerfalába épített kijelzőkön, akár a központi rendszerhez csatlakoztatott okostelefonon helyfüggő reklámok jeleníthetők meg. Az alapvető problémát nem a célzott reklámozás veti fel, hanem az engedély nélküli adatkezelés.
Megtettük az első lépést
Edward Markey szakértő szerint az adatvédelmi alapelvek autógyártók általi elfogadása egy nagyon fontos lépés, de csak az első. A megállapodás többek között két kulcskérdést is nyitva hagy. Egyrészt nem határozza meg pontosan, hogy miként kell megteremteni az átláthatóságot az adatvédelmi eljárások között, azaz a gyakorlatban milyen módon kell tájékoztatni az autótulajdonosokat. Másrészt pedig nem tisztázza, hogy a tulajdonosok miként hagyhatják jóvá az adatkezelésre vonatkozó szabályokat, illetve hogyan adhatják beleegyezésüket az adatmegosztáshoz. Így ebből a szempontból kezdetben biztosan eltérő megoldásokkal fogunk találkozni. A szakember szerint további kérdéseket fognak felvetni azok a közeljövőben széles körű elterjedésre ítélt technológiák is, amelyek az autók közötti kommunikációt teszik majd lehetővé, leginkább balesetmegelőzési célokkal.
Eddig a következő gyártók fogadták el az adatvédelmi alapelveket: Aston Martin, BMW, Chrysler, Ferrari, Ford, General Motors, Honda, Hyundai, Kia, Maserati, Mazda, Mercedes-Benz, Mitsubishi, Nissan, Porsche, Subaru, Toyota, Volkswagen, Volvo.
-
A Django legújabb kiadása hat biztonsági hibajavítást tartalmaz.
-
A Cisco Prime Infrastructure kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A GLPI fejlesztői két biztonsági résről számoltak be.
-
Az OpenBSD-hez egy olyan frissítés érkezett, amely a httpd-t teszi biztonságosabbá.
-
A Google Chrome két magas veszélyességű sebezhetőég miatt kapott frissítést.
-
A Grafana két sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A GIMP egy fontos biztonsági javítást kapott.
-
Több mint egy tucat sérülékenységtől vált meg a Discourse.
-
A Samsung hibajavításokat adott ki a mobil eszközeihez, illetve processzoraihoz.
-
Az IBM Db2 kapcsán három sebezhetőség merült fel.
![]() |
F-Secure Total 1 év 3 eszköz |
| 17990 Ft | |
![]() |
F-Secure Internet Security 1 év 10 eszköz |
| 22990 Ft | |
![]() |
ESET NOD32 Antivirus 1 eszköz 2 év Új licenc |
| 20990 Ft | |
Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.
A 2004-ben alakult Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület céljai között szerepel az információvédelem kultúrájának és ismereteinek magyarországi terjesztése. Ezzel a célunkkal összhangban 2025-ben ismét meghirdetjük a „Az év információbiztonsági tartalom előállítója - 2026” pályázatot.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











