Így fogja felismerni Önt a Windows 10

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 arcfelismeréssel és egyéb biometrikus technológiákkal fogja elősegíteni a jelszavas bejelentkezések nyugdíjazását.
 

Köztudott, hogy a kizárólag jelszavakra hagyatkozó bejelentkezések egyre kisebb fokú biztonságot nyújtanak. Nem kizárólag az jelenti a problémát, hogy sokszor gyenge jelszavakat adnak meg a felhasználók, hanem az is, hogy a bonyolultabb azonosítók is könnyedén kémprogramok áldozatává válhatnak, sőt egy-egy nagyobb biztonsági incidens alkalmával akár milliószámra kerülhetnek illetéktelen kezekbe. Ezért a legtöbb gyártó intenzív fejlesztéseket folytat annak érdekében, hogy a biometriával támogatott hitelesítések minél szélesebb körben terjedhessenek el. Elég, ha csak az Apple-re vagy a Samsungra gondolunk, amelyek az okostelefonok világába hozták el az ujjlenyomat-ellenőrzésre épülő technológiákat. 

Természetesen ebben a versengésben a Microsoft sem akar lemaradni, és mindent elkövet annak érdekében, hogy Windows következő kiadása e téren is fejlődjön. A cég legutóbbi bejelentése szerint a Windows 10-ben helyet fog kapni az úgynevezett Windows Hello, amelynek legfontosabb célja, hogy a biometrikus azonosítás támogatásával olyan módon növelje a biztonságot, hogy közben az nem megy a kényelem rovására. 

A Windows Hello kezdetben alapvetően háromféle hitelesítési eljárást támogat majd. Egyrészt a notebookok esetében már régebb óta használatos ujjlenyomat-alapú eljárásokra építkezik, másrészt lehetőséget biztosít íriszellenőrzésre, harmadrészt pedig lehetővé teszi az arcfelismerést. 


A cég a legnagyobb potenciált az arcfelismerésben látja, mivel ez esetben nincs más dolga a felhasználónak, mint szemeznie egyet a számítógépével vagy a mobiljával, amely jó esetben felismeri, majd bejelentkezteti. A Microsoft jelezte, hogy a fejlesztések során nagy hangsúlyt helyez arra, hogy mindegyik technológia nagy pontossággal és megbízhatósággal működjön. Ennek érdekében az arcfelismerés és az írisz alapú vizsgálatok során infra kamerák lesznek támogatottak, amelyek eltérő fényviszonyok mellett is jól működnek. A speciális algoritmusok pedig azért felelnek majd, hogy a felismerés akkor is megtörténhessen, ha például a felhasználó szemüveget visel, vagy megváltoztatja a hajviseletét. Ugyanakkor az is lényeges szempont, hogy a hackerek trükkjeivel szemben is ellenálló legyen a Hello. A Microsoft szerint biztosan nem lehet majd megtéveszteni azzal, hogy a notebook kamerája elé egy fényképet helyeznek vagy videót játszanak le, és azzal próbálják bizonyítani az eszköz jogos tulajdonosának jelenlétét.


Többről van szó, mint biometriáról

A Windows Hello csak az egyik - igaz elengedhetetlen része - annak az új authentikációs rendszernek, ami a Windows 10-zel együtt érkezik. Amikor ugyanis a Windows Hello elvégzi az azonosítást, akkor erről értesíti az új Passport rendszert, amely nem kizárólag a Windows-os bejelentkeztetésért felel. A Microsoft elképzelése szerint ugyanis a felhasználó a Windows Hello és a Passport kombinálásával alkalmazásokba, webes szolgáltatásokba is bejelentkezhet. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben egyetlen jelszó sem közlekedik az egyes rendszerek között. Természetesen ahhoz, hogy mindez működhessen, több szereplő közreműködésére van szükség. Azonban lehet, hogy nincs már messze az az idő, amikor arcfelismeréssel lehet majd bejelentkezni webáruházakba vagy akár a Facebookba. 


A vállalati felhasználók is profitálhatnak a Helloból

A Microsoft nemcsak az egyéni felhasználókra gondol. Az új rendszert már kezdetek óta úgy építi, hogy az alkalmas legyen vállalati szintű használatra is. A tervek szerint a Windows Hello megjelenésekor szoros lesz az integráció egyebek mellett az Azure Active Directory szolgáltatással is. Ennek köszönhetően jelszómentes authentikációs környezet lesz kialakítható az üzleti alkalmazások vonatkozásában is. Fontos megjegyezni, hogy a biometrikus adatok tárolására kizárólag a helyi számítógépeken kerül sor, ilyen formán azonosító adatok soha nem kerülhetnek harmadik fél, illetve külső szolgáltató birtokába.

Azt jelenleg még nem lehet tudni, hogy kezdetben pontosan mely gyártók és eszközök esetében lesz bevethető teljes körűen a Windows Hello. A Microsoft jelezte, hogy a jelenlegi, ujjlenyomat-olvasóval rendelkező számítógépek, eszközök nagy valószínűséggel együtt tudnak majd működni az új hitelesítési rendszerrel, de az írisz- és az arcfelismerés speciális hardvert fog igényelni. E téren már zajlanak a tárgyalások az OEM-gyártókkal. Az viszont biztos, hogy az Intel RealSense 3D Camera (F200) kamera teljes mértékben kompatibilis lesz a Windows Helloval, így jelenleg ez az etalon.
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség