Így búcsúztatta az évet a Microsoft

Megérkeztek az év utolsó Microsoft hibajavításai, amelyek zöme kritikus veszélyességű sebezhetőségek ellenszeréül szolgál.
 

A Microsoft a 2015-ös évet egy meglehetősen nagy frissítéssel zárta. A decemberi hibajavító kedden ugyanis 12 biztonsági közleményben számolt be a Windows és a különféle alkalmazások sérülékenységeiről. Elsősorban nem is a közlemények száma a mérvadó, hanem az, hogy a tájékoztatók közül nyolc kritikus veszélyességi besorolást kapott. Mindez azt is jelenti, hogy a biztonsági rések többsége teljes mértékben kiszolgáltatottá tudja tenni a számítógépeket a támadásokkal, illetve a különböző fenyegetettségekkel szemben.
 
A decemberi hibajavítások többsége ezúttal is a Windows-hoz érkezett, de most sem maradt ki a sorból az Internet Explorer, az Edge és az Office sem. Mindezek mellett biztonságosabbá vált a Silverlight, a Skype for Business, illetve a Lync is.
 
Sebezhető böngészők

A decemberi hibajavító kedd főszereplői között a Microsoft webböngészőit találjuk. Az Internet Explorer és az Edge is kritikus veszélyességű sérülékenységektől szabadítható meg a frissítések telepítésével. A korábbi hónapokban megszokott módon, ezúttal is egy-egy közlemény olvasható a két böngészőhöz. Most is az Internet Explorer kapta a több foltot egészen pontosan 30-at. Az Edge ennek körülbelül a felével "beérte". A sebezhetőségek leginkább a jogosulatlan távoli műveletvégrehajtás, a jogosulatlan kódfuttatás, az XSS-alapú támadások, illetve a biztonsági megkötések megszegésének kockázatát vetik fel. A hibák zöme speciálisan szerkesztett weboldalak révén válhat kihasználhatóvá, és az esetek többségében memóriakezelési rendellenességekre vezethetők vissza.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Microsoft két biztonsági hibajavítást adott ki a Microsoft Defenderhez.

  2. 3

    Számos biztonsági frissítés érkezett a Dovecothoz.

  3. 3

    A Postfix fejlesztői egy közepes veszélyességű hibát orvosoltak.

  4. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  6. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  7. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  8. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  9. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  10. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség