Hamisíthatók az elektronikus útlevelek

2006. augusztus 10., 07:31
Egy rangos biztonsági rendezvényen bebizonyosodott, hogy a biometrikus azonosítási technológiákat alkalmazó elektronikus útlevelek is hamisíthatók.
Az elektronikus útlevek egyre több államban kerülnek a figyelem középpontjába. Az utóbbi időben világszerte folytak az új elektronikus iratok tesztelései, és egyes nagyobb európai országokban már el is kezdődött a bevezetésük. A tervek szerint néhány hónap múlva az Egyesült Államok is elkezdi a biometrikus azonosítási technológiákat támogató útlevelek szélesebb körű alkalmazását. Pedig az elektronikus útlevelekkel kapcsolatban eddig is több biztonsági szakértő jelezte aggodalmát, ugyanis szerintük az új okmányok eddig megválaszolatlan biztonsági kérdéseket vetnek fel.

Az aggodalmak beigazolódni látszanak, ugyanis a Black Hat konferencián Lukas Grunwald, a DN-Systems egyik kutatója előadása során demonstrálta, hogy miként lehet hamisítani az eddig biztonságosnak hitt útleveleket. A szakember a hamisítás során egy RFID olvasóval ellátott notebookot, valamint egy RFID írót használt. (Arról nem számolt be, hogy az útlevelek esetében használt titkosításokat milyen módszerekkel kerülte meg, illetve, hogy azokkal kapcsolatban milyen biztonsági rések jelenthetik a legfőbb kockázatot.)

Lukas Grunwald szerint a biometrikus útlevelek esetében is lehet olyan megoldásokat alkalmazni, amelyek biztonságossá teszik használatukat. Azonban ehhez még sok kutatómunkára van szükség, ugyanis a fejlesztések még korántsem fejeződtek be. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a biztonsági szakértő által bemutatott veszélyek hátráltatják-e majd az elektronikus útlevelek bevezetését.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó