Górcső alatt az új BlackBerryk biztonsága

A BlackBerry legújabb operációs rendszere a biztonság terén is fejlődött. Az újdonságok közül egy különösen érdekes.
 

A nem is olyan régen bemutatott BlackBerry 10 operációs rendszer, illetve az arra épülő okostelefonok kapcsán nagy elvárások fogalmazódtak meg, hiszen a nehéz helyzetben lévő BlackBerry számára rendkívül fontos, hogy az újdonságaival növelni tudja a piaci részesedését. Az elvárások tekintetében a biztonság is meghatározó szerepet kapott. Ez persze nem is csoda, hiszen a gyártó készülékeinek esetében mindig is nagy hangsúly helyeződött a védelemre.

Szeparált adatok

A mobilbiztonság vállalati és intézményi környezetekben történő megteremtését valamint fenntartását nagymértékben megnehezíti az a tény, hogy egyre több alkalmazott használja a saját készülékét üzleti célokra is. Ezek az úgynevezett BYOD (Bring Your Own Device) trendek több szempontból is kockázatot jelentenek a vállalati értékekre. Így például növelik az adatszivárgások és az adatvesztések kockázatát, csökkentik a kontrollt az informatikai erőforrások felett, és nem utolsó sorban nehezen elválaszthatóvá teszik a magán valamint a céges adatokat. Ebből kifolyólag, ha egy készüléknek nyoma veszik, és azt mobil eszközmenedzsment vagy erre a célra alkalmas alkalmazások segítségével távolról törölni kell, akkor nemcsak a vállalati adatok semmisülhetnek meg, hanem a felhasználó személyes adatai is. Ez pedig nyilvánvalóan adatvédelmi kérdéseket vet fel.


A különféle típusú adatok vagy alkalmazások egymástól történő izolálására egyre több megoldás jelenik meg a piacon. Ezek egy része a virtualizációban rejlő lehetőségeket igyekszik kihasználni. A BlackBerry azonban úgy határozott, hogy az adat-, illetve alkalmazásszeparálás támogatását már az operációs rendszer szintjén biztosítja, és erre a BlackBerry 10-et fel is készítette.

Balance technológia

Az új operációs rendszerbe épített Balance nevű technológia legfontosabb célja, hogy a személyes használatú, illetve az üzleti célú alkalmazások elkülönített kezelését biztosítsa. "A telefont két partícióra osztottuk. A munkaterületet a vállalati IT teljes mértékben felügyelheti, kontrollálhatja, és anélkül törölhet onnan, hogy a felhasználó számára fenntartott részt érintené" - nyilatkozta Alex Manea, a BlackBerry biztonsági szolgáltatásokért felelős vezetője. A szakember azt is kifejtette, hogy az izolálási képességek ugyan nem érhetők el Android és iOS alapú készülékeken, ennek ellenére a BlackBerry menedzsment eszközei támogatják mindezt - igaz nem operációs rendszer szinten, hanem erre a célra kifejlesztett alkalmazások segítségével. A fejlesztők jelenleg is dolgoznak olyan konténer típusú technológiák, illetve mobil alkalmazások kialakításán, amelyek a szabályalapú izolálási feladatokat hivatottak megkönnyíteni.


A jövő is izgalmas lesz

A BlackBerry 10 biztonsági megoldásainak értékelésekor azt is figyelembe kell venni, hogy azok a jövőben mennyire lesznek képesek megállni a helyüket, és milyen módon alakíthatók a változó fenyegetettségeknek megfelelően. Ebből a szempontból a BlackBerry többek között partneri együttműködésekkel igyekszik megalapozni a jövőjét. Említést érdemel a Trend Microval kötött megállapodása, amely elsősorban a felhőalapú vírusvédelmi szolgáltatásokkal (Mobile Application Reputation Service) történő integrációt segíti elő. Hasonló partneri viszonyt ápol a gyártó a német Secusmart céggel, amely titkosított hanghívásokkal kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket folytat.

Sokan azt várják, hogy a BlackBerry az új operációs rendszerének biztonsági képességeit nyitottabbá teszi a külső fejlesztők számára, azaz API-k segítségével lehetőséget biztosít majd a védelmi megoldások összekapcsolására vagy széles körű kihasználására. Ez különösen érdekes lehet például a vírusvédelem szempontjából. Noha eddig korántsem volt számottevő a BlackBerry kompatibilis károkozók száma, a jövőben ez megváltozhat, különösen akkor, ha az új operációs rendszer, és az arra épülő készülékek sikeresek lesznek. Ekkor ugyanis a kiberbűnözés minden bizonnyal fel fog figyelni erre a platformra is.

Hamarosan egy külön cikkben annak is utána járunk, hogy a BlackBerry újdonságaira miként reagál a Samsung és az Android. 
 
  1. 4

    A Microsoft letölthetővé tette a Windows szeptemberi biztonsági frissítéseit.

  2. 4

    A Microsoft az Office alkalmazásokhoz 14 biztonsági javítást adott ki.

  3. 4

    A Microsoft fejlesztői három biztonsági hibát orvosoltak az SQL Server esetében.

  4. 4

    A SharePoint Server ezúttal csak egy hibajavítással gyarapodott.

  5. 4

    Az SAP elérhetővé tette a szeptemberi biztonsági frissítéseit.

  6. 4

    A Django egy biztonsági frissítést kapott.

  7. 3

    Két biztonsági javítás érkezett a Nettyhez.

  8. 3

    A D-Link DIR-szériás routerek egy súlyos, javítatlan sebezhetőséget tartalmaznak.

  9. 3

    A Cisco Webex Meetings két biztonsági frissítéssel bővült.

  10. 3

    A Next.js kapcsán két biztonsági hiba javítására nyílt lehetőség

Partnerhírek
​Iskolakezdés: így készítsük fel a gyerekek első telefonját vagy laptopját

Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.

Terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő

Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be

hirdetés
Közösség