Google frissítéssel álcáz a Boda trójai
A Boda trójai a Google frissítési szolgáltatásának álcázza magát, miközben aláássa a kiszemelt számítógépek védelmét.
A Boda trójai azon kártékony programok közé tartozik, amelyek hátsó kapu létesítésére alkalmasak, és ezáltal tudják kiszolgáltatottá tenni a számítógépeket a külső károkozásokkal szemben. A Boda annyival igyekszik mindezt megspékelni, hogy a lehető legjobban próbálja álcázni a saját fájljait, illetve a folyamatait. Egyrészt a Google frissítési szolgáltatásához tartozó állományként tünteti fel a saját fájlját. Másrészt pedig Windows-os rendszerfolyamatokat fertőz meg, és azok mögül végzi a tevékenységét.
Az Isidor Biztonsági Központ jelentése szerint a Boda megpróbál egyes biztonsági szoftverekhez tartozó folyamatokat leállítani, hogy ezzel bénítsa meg az általa kiszemelt rendszerek védelmét. Eközben pedig kapcsolódik egy távoli szerverhez, amely kétféle módon játszik szerepet a fertőzésben. Egyrészt egy konfigurációs állományt tartalmaz, ami alapján a trójai távolról vezérelhető. Másrészt pedig a károkozó erre a kiszolgálóra tölt fel különböző rendszerinformációkat.
-
A Podman egy közepes veszélyességű hiba miatt tehet kiszolgáltatottá szenzitív adatokat.
-
A ModSecurity kapcsán két sérülékenységre derült fény.
-
Az Asterisk fejlesztői húsz biztonsági rést foltoztak be.
-
A Vim kapcsán újabb két sebezhetőségre derült fény.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.
-
A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.
-
A PyPDF újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Squid két biztonsági hibát tartalmaz.
-
Egy tucat biztonsági javítás érkezett a TYPO3-hoz.
-
Az IBM számos biztonsági javítást adott ki a Db2-höz.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











