Fontos frissítést kapott a Java
Az Oracle a Java kapcsán ismét egy jelentős biztonsági frissítést adott ki, amellyel kritikus veszélyességű sérülékenységeket szüntetett meg. Célszerű mihamarabb telepíteni a javítást!
Az Oracle már napokkal ezelőtt jelezte, hogy egy komoly biztonsági frissítéssel fog szolgálni a Javához. A cég megtartotta az ígéretét, ugyanis a júniusi Java foltozgatás valóban igen jelentősre sikerült. Egyrészt azért, mert a fejlesztők 40 biztonsági rést szüntettek meg, másrészt pedig azért, mert az orvosolt sérülékenységek között kritikus veszélyességű, viszonylag könnyen kihasználható hibák is akadnak.
Az Oracle tájékoztatása szerint a feltárt sebezhetőségek közül tizenegy darab legmagasabb, 10-es veszélyességi besorolást kapott a CVSS (Common Vulnerability Scoring System) rendszer alapján. Ez azt jelenti, hogy e biztonsági hibák kihasználásával az érintett rendszerek tulajdonképpen teljesen kiszolgáltatottá válhatnak a támadásokkal szemben. A kockázatot növeli, hogy a sebezhetőségek egy jelentős hányada a webböngészőkhöz telepített Java bővítményeken keresztül is veszélyeztetheti a számítógépeket.
Ross Barrett, a Rapid7 szakértője a Java kapcsán azt javasolta a felhasználóknak, hogy amilyen hamar csak lehet, frissítsék a rendszereiket. Erre azért is nagy szükség van, mert könnyen elképzelhető, hogy napokon belül megjelennek az interneten a hibák kihasználására alkalmas exploitok. Ha pedig ez megtörténik, akkor a kiberbűnözők előtt szabaddá válik az út.
"Ezek a hibák a szoftveres sérülékenységek jelentős spektrumát lefedik, beleértve a sandbox megkerülést, a puffertúlcsordulást, stb. Ahogy azt az idei Pwn2Own hackerversenyen is láthattuk, az ilyen sebezhetőségek lehetőséget adhatnak a támadók számára, hogy kompromittálják a számítógépeket, és azokon tetszőleges kódokat futtassanak le" - nyilatkozta Brian Gorenc, a HP ZDI (Zero Day Initiative) menedzsere. A ZDI egyébként jó néhány most befoltozott biztonsági rést jelzett az Oracle-nek. Gorenc ezúttal elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy az Oracle meglehetősen gyorsan reagált a bejelentéseikre.
A Java mostani frissítése a következő verziókat érinti:
- JDK/JRE 7 Update 21 és a korábbi verziók
- JDK/JRE 6 Update 45 és a korábbi verziók
- JDK/JRE 5 Update 45 és a korábbi verziók.
A legújabb Java az Oracle weboldaláról tölthető le, vagy a frissítési funkció segítségével telepíthető. A sérülékenységekkel kapcsolatban további információk az Isidor Biztonsági Központ weboldalain olvashatók.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










