Fontos frissítéseket adott ki az Adobe

Az Adobe fontos biztonsági hibajavításokat adott ki a legszélesebb körben használat alkalmazásaihoz. Így a Reader, valamint a Flash Player is frissült.
 

Az Adobe már egy ideje igyekszik összehangolni a biztonsági frissítések kiadását a Microsoft minden hónap második keddjén esedékes javításainak megjelenésével. Ezért aztán ezen a héten sem maradtunk Adobe foltok nélkül, miközben a Microsoft kilenc közlemény keretében számolt be a legutóbb felfedezett sebezhetőségekről. 

Az Adobe elsőként arról a hibáról rántotta le a leplet, amely a Reader, valamint az Acrobat alkalmazásaiban található. Az 1-es prioritásúként megjelölt, azaz a legveszélyesebb kategóriába tartozó sebezhetőség biztonsági megkötések megkerülésére adhat módot, majd végül tetszőleges kódok futtatását teheti lehetővé. A biztonsági rést elsőként Costin Raiu és Vitaly Kamluk, a Kaspersky Lab kutatói fedezték fel, illetve jelezték az Adobe fejlesztőinek. A sérülékenység legfontosabb jellemzője, hogy a kihasználásával térdre kényszeríthető a sandbox védelem, aminek következtében emelt szintű jogosultságok birtokában a támadók ártalmas kódokkal követhetnek el visszaéléseket. A sebezhetőség kizárólag a Windows kompatibilis Reader, illetve Acrobat alkalmazások esetében van jelen. A biztonsági rést a 11.0.08-as vagy a 10.1.11-es verziókra való frissítéssel lehet megszüntetni.

Az Adobe további hibákról is beszámolt, amelyek a Flash Player, valamint az Adobe AIR kapcsán merültek fel. A biztonsági rések a Flash Player esetében a legkockázatosabb sérülékenységek közé tartoznak, míg az AIR kapcsán némileg kevesebb veszélyt jelentenek. Mindegyik sérülékenység memóriakezelési rendellenességekre vezethető vissza, és jogosulatlan távoli kódfuttatást tehetnek lehetővé. A fejlesztők a hibákat a 14.0.0.176-os, valamint a 14.0.0.179-es (NPAPI) verziók kiadásával szüntették meg. Linux alatt a 11-es Flash Player a 11.2.202.400-as verzió telepítésével tehető biztonságosabbá.

A frissítések, illetve a legújabb verziók az automatikus frissítési funkciók segítségével telepíthetők, vagy az Adobe weboldalairól tölthetők le. A Google Chrome, illetve az Internet Explorer legújabb kiadásainak esetében a javítások automatikusan felkerülnek az érintett rendszerekre.
 
  1. 4

    A Google kiadta az Android májusi biztonsági frissítéseit.

  2. 3

    A tcpdump kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  5. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  6. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  7. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  8. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

  9. 4

    A Google két veszélyes hibát orvosolt Chrome böngészőben.

  10. 4

    A SonicWall két sebezhetőséget javított a GMS kapcsán.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség