Foltozni kell a Flash Playert

A Microsoft mellett az Adobe is jó néhány fontos hibajavítást adott ki. Érdemes mihamarabb frissíteni a Flash Playert.
 

A Microsoft a novemberi hibajavító keddjén 14 biztonsági közlemény révén számolt be a Windows, az Internet Explorer, valamint az egyéb alkalmazásaiban feltárt, illetve javított sérülékenységekről. Nem sokkal később az Adobe is jelezte, hogy fontos hibajavításokat adott ki a Flash Playerhez. A cég szerint a befoltozott biztonsági rések között kritikus veszélyességűek is akadnak, ezért nem érdemes halogatni a frissítések telepítését. 

A legdurvább sebezhetőségek jogosulatlan távoli kódfuttatásra és az érintett számítógépek feletti irányítás átvételére is lehetőséget adhatnak a támadók számára. A kockázatokat azonban az is fokozza, hogy a sérülékenységek között olyanok is lehetnek, amelyek kihasználásához a kiberbűnözők körében már korábban elérhetővé váltak a szükséges kódok, exploitok. A sebezhetőségek elsősorban memóriakezelési rendellenességekre vezethetők vissza, és puffertúlcsordulási hibát idézhetnek elő. Emellett azonban a támadóknak jogosultsági szint emelésre, adatszivárogtatásra és biztonsági megkötések megkerülésére is módjuk adódhat.

A hibajavítások telepítésére a Flash Player Windows, Mac OS X, valamint Linux kompatibilis kiadásainak kapcsán is szükség van. Az előbbi két operációs rendszer felhasználóinak a Flash Player 15.0.0.223-as verziójára kell frissíteniük, míg a linuxos rendszereken a 11.2.202.418-as változatot célszerű használni. Windows alatt a Chrome, valamint az Internet Explorer böngésző újabb kiadásai automatikusan elvégzik a frissítéseket, de ezek megtörténtét azért érdemes ellenőrizni.

Az Adobe közleménye szerint a most befoltozott biztonsági rések feltárásában számos cég és szakember működött közre. Az alkalmazás biztonságosabbá tételéből egyebek mellett a Google, a Trend Micro, a Microsoft és a McAfee kutatói is kivették a részüket.

A Flash Player legújabb kiadásai az Adobe weboldalairól tölthetők le.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség