Felkerültünk a kibertámadások 10-es toplistájára

A kibertámadások tekintetében Magyarország meglehetősen előkelő helyen áll. Fent vagyunk a 10-es toplistán.
 

A tavalyi negyedik negyedévben tíz ország volt felelős a nemzetközi kibertámadások háromnegyedéért. A ranglista élén Kína állt és Magyarország zárta - írta meg az Akamai Technologies felmérésére hivatkozva a Bloomberg üzleti hírportál.

2012 negyedik negyedévben a kibertámadások 41 százaléka Kínából indult ki. Az előző negyedévben még 33 százalékkal, egy évvel korábban 13 százalékkal vette ki részét az ország a nemzetközi kibertámadásokból. A második helyen az Egyesült Államok állt 10 százalékkal, ami megegyezik az egy évvel korábbi adattal, de alacsonyabb a tavalyi harmadik negyedévi 13 százaléknál. A harmadik helyezést Törökország érdemelte ki a nemzetközi kibertámadások 4,7 százalékával.

A negyedik helyen álló Oroszország részesedése 4,7-ről 4,3 százalékra csökkent. Ugyanakkor a negyedév folyamán mintegy negyven nagyvállalatot, olyanokat, mint az Apple, a Facebook vagy a Twitter ért kibertámadás Oroszországból vagy kelet-európai országokból.


Az ötödik helyen álló Tajvan részesedése szintén csökkent, és így 2012 végén 3,7 százalékkal vette ki a részét a támadásokból. Tajvan nemcsak forrása, de kedvelt célpontja is a kibertámadásoknak. A Sophos kimutatása szerint tavaly, a negyedik negyedévben a tajvani számítógépek 12,7 százalékát érte kibertámadás.

A kibertámadások 10-es toplistájának második felében Brazília, Románia, India, Olaszország és végül Magyarország kapott helyet. Hazánk a megelőző negyedévivel és az egy évvel korábbival megegyező 1,4 százalékkal szerepelt a felmérésben.
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség