Felhőbe menti a lopott fájlokat a Rodagose trójai

A Rodagose trójai már-már nevetségesen egyszerű módszerekkel képes komoly károkat előidézni.
 

A Rodagose trójai készítői semmit sem bonyolítottak el. Minden bizonnyal az egyszerűség hívei, mert a károkozójuk igencsak könnyedén képes elvégezni a nemkívánatos feladatát. Ez pedig nem merül ki másban, mint fájlok eltulajdonításában. 

Az Isidor Biztonsági Központ jelentése szerint a Rodagose a számítógépen mindössze két fájlt hoz létre, majd a regisztrációs adatbázis kiegészítésével gondoskodik arról, hogy a Windows újraindítása után is be tudjon töltődni. Ezt követően elkezd különféle fájlokat összegyűjteni, amelyeket nemes egyszerűséggel feltölt egy felhőalapú tárhelyre. A kártékony program jelenlegi variánsa a CloudMe szolgáltatásaiban rejlő lehetőségeket használja ki, vagyis a terjesztői nem hoztak létre saját kiszolgálót a lopott állományok fogadására és tárolására. Ehelyett e tekintetben is az egyszerűbb utat választották.

 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség