Felhőalapú patch management a GFI-től

A GFI kibővítette a felhőalapú szolgáltatását, amelynek révén az alkalmassá vált a vállalati szintű patch management támogatására.
 

A GFI Cloud szolgáltatás az elmúlt időszakban folyamatosan bővült újabb és újabb modulokkal. Kezdetben elsősorban a rendszermenedzsmentre, a munkaállomások valamint a szerverek monitorozására helyezte a hangsúlyt. A rendszerek távoli felügyelete és a távsegítség biztosítása érdekében szerves része lett a TeamViewer. Majd elérhetővé vált hozzá egy vírusvédelmi összetevő. Ezt követően a fejlesztők két terület lefedésére összpontosítottak. Az egyik a csoportalapú házirendkezelés, míg a másik a patch menedzsment integrálása volt. Immár elmondható, hogy mindkét megoldás bekerült a GFI Cloudba.

A legutóbb bejelentett patch management eszköznek azért már volt előtörténete, hiszen az a szintén felhőalapú GFI MAX RemoteManagement esetében korábban már implementálásra került. A legfontosabb feladata, hogy a cloud computing adta előnyök kihasználása mellett központosított, bárhonnan vezérelhető, gyorsan bevezethető megoldást biztosítson a szoftverekhez tartozó frissítések telepítésére, illetve a rendszerek biztonsági állapotának felmérésére.

Walter Scott, a GFI elnök-vezérigazgatója úgy látja, hogy az informatikai piac továbblép a cloud alapú megoldások felé, és ennek az előnyei már jól ismertek. A szakember szerint a patch management integrálása egy logikus lépés volt a GFI Cloud továbbfejlesztése szempontjából.


A GFI felhőalapú patch managementje által támogatott alkalmazások listájából kiderül, hogy a szolgáltatás révén a Microsoft és egyéb fejlesztőcégek által készített alkalmazások patch-elésére van lehetőség. Igaz a lista elég behatárolt, és van még hová fejlődni, de azért az elmondható, hogy a legnépszerűbb szoftverek közül jó néhány frissítése megoldható a cloudos rendszerből. Így például a Microsoft termékei esetében biztosított az összes frissítés és javítócsomag távoli telepítése, beleértve a Windows-t, az Office-t, az Internet Explorert, az Exchange Servert valamint az SQL Servert. Ezek mellett a GFI Cloud olyan szoftverekkel is kompatibilis, mint például az Apple QuickTime, a Mozilla Firefox, az Opera böngésző, a WinRAR, a Winzip, a Real Player, a Skype és nem utolsó sorban a Java.
 
  1. 2

    A Docker Desktop egy mérsékelt veszélyességű hibát tartalmaz.

  2. 4

    A Cisco Catalyst SD-WAN Manager sebezhetősége már aktív támadásokban is szerephez jut.

  3. 3

    Az ImageMagick legújabb verziója három sérülékenységet javít.

  4. 3

    Az Exim egy közepes veszélyességű hiba miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az nginx fejlesztői egy fontos hibajavítást tettek elérhetővé.

  6. 4

    A Microsoft IIS is érintett a legutóbb feltárt DoS-sérülékenység által.

  7. 4

    Az Apache HTTP Serverben is megtalálható HTTP/2 Bomb sérülékenység.

  8. 4

    Az Oracle Database Server soron kívüli hibajavítást kapott.

  9. 3

    A Zyxel két biztonsági hibáról számolt be.

  10. 3

    A TP-Link egyes Archer routereihez biztonsági frissítést adott ki.

Partnerhírek
Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

hirdetés
Közösség