Ez a fehér doboz védi majd a netes eszközeinket

Egyre több otthoni készülék válik alkalmassá az internethez való kapcsolódásra. Ez azonban kockázatokat is rejt, amiket nemsokára egy fehér dobozzal lehet majd csökkenteni.
 

A Bitdefender úgy határozott, hogy a vállalati környezetekben használt védelmi eszközöket lekicsinyíti, és az otthoni felhasználók igényeinek figyelembevételével egy hardveres biztonsági terméket fejleszt ki. Vagyis a cég az eddigi védelmi szoftvereit egy új készülékkel egészíti ki, aminek segítségével lehetővé válik a különféle, internetelérésre képes eszközök biztonságosabbá tétele.

Úgy tűnik, hogy a vállalat marketingesei nem gondolták túl az újdonság nevét, hiszen egyszerűen csak "Box" néven fog piacra kerülni. Szerencsére ennél a fejlesztők jobban megmozgatták a fantáziájukat akkor, amikor a doboz képességeit határozták meg. Így az alkalmas lett kártékony programok kiszűrésére, a botnetek elleni védelem kialakítására, behatolásmegelőzésre, valamint az adathalászat és az adatlopások megakadályozására. 

A Boxba egy 400 MHz-es MIPS processzor mellett 64 MB RAM és egy 16 GB kapacitású Flash adattároló kapott helyet. Két Ethernet porttal rendelkezik, és támogatja a vezeték nélküli (802.11n) kommunikációt. Az első kiadásából azonban hiányozni fognak a gigabites hálózati portok, valamint a 802.11ac kompatibilitás. A készülék tulajdonképpen úgy működik, mint az otthoni routerek, de a hálózati adatforgalmat kifejezetten a biztonság oldaláról közelíti, méghozzá olyan módon, hogy ne csak az asztali és a hordozható számítógépek védelmét lehessen megvalósítani.


A Box célja, hogy - az IoT (Internet of Things) trendeknek megfelelően - minden olyan otthoni eszköz számára védelmet biztosítson, amelyek kapcsolódnak világhálóhoz. Így például a hálózati adattárolókat (NAS), az okostévéket, a kamerákat és az okosotthonok egyéb interneteléréssel rendelkező berendezéseit is oltalmazza a netes fenyegetettségektől. További érdekes jellemzője, hogy egy VPN modullal is felvértezték a fejlesztők, aminek köszönhetően a felhasználók távolról is biztonságosan csatlakozhatnak az otthoni hálózataikhoz. A hozzá tartozó kliens alkalmazás segítségével pedig felügyelhetővé válik a biztonság, monitorozhatók a frissítések stb.

Az új védelmi eszköz először az Egyesült Államokban fog piacra kerülni januárban,199 dolláros áron. Ez az ár magában foglalja az egyéves szoftverkövetést és a rendszeres frissítéseket. Az előfizetés egy évvel történő meghosszabbítása pedig 99 dollárba kerül majd. Arról egyelőre nincsenek hivatalos információk, hogy a Box Európában mikor válik elérhetővé. Az azonban biztos, hogy elsősorban azon felhasználók érdeklődésére tarthat számot, akik többféle eszközt szeretnének megvédeni a támadásokkal szemben. 
 
  1. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  2. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  3. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  4. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  5. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  6. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  7. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  8. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  9. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség