Ennyi pénzt veszíthet, ha megtámadják az interneten

Az internetezők fele tapasztalt már kibertámadást, vírusfertőzést és egyéb online csalást. A felhasználók átlagos pénzügyi vesztesége 140 dollárra tehető.
 

A Kaspersky Lab és a B2B International által elvégzett felmérés kimutatta, hogy az internetezők közel fele találkozott számítógépes vírussal az elmúlt 12 hónap során. Rosszindulatú programok főként Windows-os számítógépeken fordultak elő. Az áldozatul esett Windows felhasználók 83 százaléka ismerte el, hogy az elmúlt 12 hónapban kár érte online támadás következtében. Ugyanakkor az Android és Mac OS X felhasználók sem teljesen immunisak, ugyanis 13, illetve 6 százalékuk számolt be eszközeiket sújtó fertőzésekről.

Az európai felhasználók 5 százaléka úgy véli, hogy a számítógépe azután vált fertőzötté, hogy gyanús honlapot látogatott meg. Valaki más USB meghajtóját, valamint egy legitim programnak álcázott fertőzött alkalmazás telepítését a megkérdezettek 8 százaléka nevezte meg fertőzési okként. A megkérdezettek 7 százalékának rendszere akkor vált áldozattá, amikor egy ártalmas e-mail mellékletet nyitott meg. A legtöbben azonban nem tudták megmondani, hogy mikor, milyen tevékenységük során estek a kiberbűnözők csapdáiba.

Az áldozatul eső számítógépek, mobil eszközök esetében gyakran észrevehető problémák merültek fel. A felhasználók 35 százaléka lassulásra panaszkodott, míg hasonlóan sokan kéretlen reklámok tömeges megjelenését és webes átirányításokat tapasztaltak. Mindezek mellett a támadóknak sokszor sikerült manipulálniuk az operációs rendszerek beállításait is. A károkozások 10 százaléka bizalmas adatok elvesztésével járt, míg körülbelül ugyanennyi alkalommal közösségi oldalak manipulálására is sor került.

Az is érdekes adat, hogy a felhasználók 11 százaléka számolt be arról, hogy fizetnie kellett azért, hogy a csalók feloldják készülékük blokkolását, vagy dekódolják személyes fájljaikat egy-egy ransomware fertőzés után. A Kaspersky Lab szerint a felhasználókat érő anyagi veszteségek átlagosan 140 dollárt tettek ki.

"Egy rosszindulatú fertőzés költségei és kellemetlen hatásai elkerülhetők egy kis óvatossággal. Például ne helyezzen ellenőrizetlen pendrive-ot a készülékébe, csak hivatalos alkalmazás áruházat használjon, tartsa mindig naprakészen az operációs rendszerét és alkalmazásait, valamint ellenőrizze a fájlokat egy biztonsági megoldással, mielőtt megnyitná azokat. A lehetséges problémák észlelésének képessége és az óvintézkedések a legfontosabbak a biztonság megteremtéséhez" - mondta Elena Kharchenko, a Kaspersky Lab termékmenedzsmentért felelős vezetője.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség