ISACA konferencia Magyarországon

2011. május 13., 20:15
Az ISACA (Információ Rendszer Menedzserek és Auditorok Szövetségének) Magyarországi Egyesülete a mai napon bejelentette, hogy megtartja második magyarországi konferenciáját. A május 19-re tervezett eseményen számos hazai és nemzetközi IT biztonsági gyártó és tanácsadó cég szakértője beszél majd az egybegyűlteknek azokról a trendekről és technológiai változásokról, amelyek uralják az idei évet.

Az ISACA hazai szervezetének alapvető céljai között első helyen szerepel a legjobb gyakorlatra alapozott módszerek felkutatása, és bemutatása a hazai szakembereknek, az esemény programja ennek tükrében került összeállításra. A konferencián többek között olyan témák kerülnek terítékre mint a vállalati mobilitás problémái és megoldásuk, az adatszivárgás, a logelemző rendszerek fejlesztésének és implementálásának kihívásai, cloud és a virtuális környezetek biztonsága.

Az ISACA szervezet működésének számszerűsíthető társadalmi hasznosságát nemzetközi felmérések támasztják alá, amelyek szerint a rendezett informatikai kontroll-környezettel bíró cégek piaci értéke átlagosan 20-30 százalékkal magasabb, mint az ilyennel nem rendelkező társaiké, éppen ezért nélkülözhetetlen felhívni a hazai informatikus társadalom figyelmét az ISACA által támogatott célok fontosságára és terjeszteni, elfogadtatni a tagság által képviselt szakmai követelményrendszert, ezzel növelni a hazai vállalatok eredményességét és versenyképességét.

Az ISACA Konferencia május 19-i nyitó előadása Jakab Péter nevéhez fűződik, aki az MKB Bank ügyvezetője, előadásában rávilágít az IT biztonsági kockázatok humán részére, és megpróbál megoldási lehetőségeket bemutatni ennek a kockázati tényezőnek a minimalizálására.

További háttér információ a hazai ISACA szervezetről és az eseményről a www.isacahu.com honlapon, illetve a konferencia saját weboldalán a konferencia.isacahu.com oldalon található.

ISACA HU 2011. máju 19-ei konferenciájának tervezett programja:

8.00 - 8.50: Érkezés, regisztráció

8.50 - 9.00: Megnyitó

Kirner Attila, ISACA

9.00 - 9.30: Keynote előadás

Jakab Péter, MKB Bank Zrt, Ügyvezető Igazgató, Bankbiztonság

9.30 - 10.00: Kártyamenedzsment alkalmazás biztonsági kérdései

Kovács Tamás, Noreg Kft., Műszaki Igazgató

10.00 - 10.30: Szemtől szemben az adatszivárgással - reális veszélyek, gyakorlati válaszok

Dani István, KFKI Zrt., CISSP, műszaki igazgató

10.30 - 11.10: Kávészünet

11.10 - 11.40: Hiteles, elosztott log kezelés nagyvállalati környezetben Log4ensics-el

Berkes Gábor, Kancellár.hu, információbiztonsági tanácsadó

11.40 - 12.10: Stuxnet: új korszak a digitális hadviselésben?

Gaidosch Tamás, KPMG, partner, kockázati és megfelelési szolgáltatások

12.10 - 12.40: Deloitte előadása

12.40 - 13.20: Ebéd

13.20 - 13.50: Enterprise Mobility Management

Barna Tamás, McAfee

13.50 - 14.20: A cloud és a virtuális környezetek biztonsága

Bán Tibor, SafeSoft, kereskedelmi igazgató

14.20 - 14.50: Digitális jelszószéfek: privilegizált hozzáférések kezelése és monitorozása Cyber-Ark segítségével
Kocsis Tamás, Biztributor, CTO

14.50 - 15.20: Záró előadás

Suba Ferenc, ENISA

15.20 - 15.35: NetAcademia bemutató

15.35 - 16.15: Záró networking

Az ISACA Magyarországi Egyesületéről:

Az ISACA Magyarországi Egyesület a nemzetközi ISACA magyarországi szakmai szervezete. Az Egyesület 1991-ben alakult, jelenleg közel 400, kizárólag természetes személy tagja van, akik az ipari-, a pénzügyi- és a szolgáltató vállalatok IT vezetői, üzemeltetői, biztonsági szakemberei és ellenőrei illetve a téma iránt érdeklődő szakemberek, valamint magánemberek. Az egyesület alapvető céljai közé tartozik, hogy a tagok számára szakmai fórumot nyújtson a hazai és nemzetközi szakmai tapasztalatok megosztására, és hasznosítására. Cél továbbá az információs rendszerek kontroll környezetének kialakítási, irányítási és ellenőrzési módszereinek területén, az ISACA által kiadott minősítések szakmai és hivatalos elismertetése, illetve elősegíteni a tagok hazai és nemzetközi szakmai életbe történő bekapcsolódását, támogatni a szakmai ajánlások kialakítását, honosítását, folyamatos fejlesztését, illetve a magyar törvényalkotók ez irányú munkájának elősegítése illetve a szakmai továbbképzések, hazai és nemzetközi szakmai minősítések megszerzésének elősegítése.

A nemzetközi ISACA-ról:

Az ISACA (Information Systems Audit and Control Association, www.isaca.org) az Információ rendszer menedzserek és ellenőrök nemzetközi szakmai szervezete, amelyet 1969-ben alapítottak az Egyesült Államokban és világszerte 75 országban, 180 tagszervezettel, több mint 95.000 tagot számlál. Az ISACA mögött erőteljes tudományos háttér áll, amelynek egyik példája a nagyvállalati IT irányítás támogatására 1998-ban létrehozott kutatóintézet az ITGI (Information Technology Governance Institute). Az ISACA alapvető céljai között első helyen szerepel a legjobb gyakorlatra alapozott módszerek felkutatása, oktatása és világméretű elterjesztése. Az ISACA támogatói és szponzorai között a legnagyobb tanácsadó cégek állnak. Az ISACA által kidolgozott módszertant (COBIT - Control Objectives for Information and related Technologies) a világ számos országában, nagyon sok vállalat alkalmazza, akik felismerték, hogy a jól működő informatikai háttér nélkül nem lehetséges korszerű üzleti vállalkozást működtetni és fenntartani, azaz ilyen módszertanra szüksége van minden cégnek. Ezen informatikai háttér működtetésének menedzselési módszereire ad segítséget az ISACA.

(A Computerworld a rendezvény médiatámogatója.)

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. lolwoot írta:
    2011-05-13 20:36:12

    Első ISACA konferencia Magyarországon \"...a mai napon bejelentette, hogy megtartja második magyarországi konferenciáját.\" most akkor hanyadik is??? \"...illetve a konferencia saját weboldalán a www.konferencia.isacahu.com oldalon található.\" Host www.konferencia.isacahu.com not found: 3(NXDOMAIN)

ESET Online Vírusirtó