2010. szeptember 3., péntek

Elkészült az XP SP3

2008. április 22., 12:40
Készen van a Windows XP harmadik javítócsomagja, várhatóan 29-én lesz elérhető a nagyközönség számára.

Harmadik a Microsoft

Harmadik éve a Google a legerősebb márka a világon. A Millward Brown Optimor piackutató cég által összeállított toplista szerint a Google értéke 86 milliárd dollár. Második helyen végzett a General Electric (71,4 milliárd dollár), harmadikon a Microsoft (70,8 milliárd). A legerősebb száz brand toplistájában a cégek egyharmada technológiai, közöttük található a Nokia, az Apple, a HP, a Cisco, az Oracle, a Dell, az Intel.

Ahogy várható volt, a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy befejezték a munkát az XP SP3-on, és hozzáférhetővé tették a számítógép-gyártók és az XP-t nagy tételben licenszelők számára. A Microsoft azt is megerősítette, hogy április 29-én mindenki számára elérhető lesz a cég weboldán és a Windows Update-en. Tudni kell ugyanakkor, hogy a Windows frissítési szolgáltatása ekkor még nem fogja automatikusan letölteni és telepíteni a javítócsomagot, az SP3 még csak választható opció lesz valamikor a nyár elejéig.

A Microsoft jóval kisebb hírveréssel jelentette be most az SP3-at, mint korábban a Vista SP1-et. Akkoriban Mike Nash, a Windows termékmenedzsmentért felelős alelnök jelentette be a Vista javítócsomag megjelenését, most viszont egy alig ismert blogon került ki a hír.

2 hozzászólás

  1. Laci írta:
    2008-04-23 08:41:33

    Nem is csoda! óvatosnak kell lennie a Microsoftak, hogy finoman egyensúlyozzon, hogy ne veszítse el a biztos XP piacot sem, és ne tegyen keresztbe a Vistának sem! Sokkal több lehetőség és fantázia belefért volna a SP3-ba! Közel sem akkora jelentőségű, mint a SP2 volt... sajnos...

  2. Fila írta:
    2008-04-29 12:20:05

    Tekintve, hogy SP2 után még vagy 100 patchet le kellett szedni a Windows Update-ről, már csak ezért is érdemes volt kiadni, egyébként valóban kevés újdonság található benne.

Szakértőink írják
Biztonságos klimatizálási megoldások a számítóközpontokban

Bernd Hanstein mérnök- és termékmenedzsment igazgató, Rittal Herborn Tipikus számítóközpont nem létezik. Az adatközpontok méretben, a beépített szerverek számában, biztonsági szintben, rendelkezésre állási fokban és számos egyéb jellemzőben is különböznek egymástól. A klimatizálás tekintetében azonban többnyire egy uralkodó nézet volt: az álpadlós technológia. Ez a rendszer olyan esetekben válik be, ahol az eszközök teljesítménye és így a hőveszteség kicsi. tovább»

Békés Viktor, Rittal
ECM, avagy a digitális adatvagyon kezelése

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW A növekvő adatmennyiség, az egyre szorosabb határidők, az ügyfelek tájékozottságának növekedése folyamatos kihívások elé állítják a szervezeteket, és a siker megtartása informatikai téren is egyre szofisztikáltabb megoldásokat, valamint egyre szorosabb együttműködést követel. tovább»

Szabó János, vezető tanácsadó, CNW