Egymillió dollárt értek a Facebook hibái

A Facebook tavaly megközelítőleg egymillió dollárt fizetett azon szakembereknek, akik első kézből jeleztek számára biztonsági réseket. Ezáltal a népszerű közösségépítő több mint 500 hibától szabadult meg.
 

A Facebook 2011-ben indította útjára azt a jutalmazási programját, amelynek keretében a különféle szolgáltatásait, alkalmazásait érintő sebezhetőségek feltáróit díjazni kezdte. Az évek során bebizonyosodott, hogy a program igencsak hasznos szolgálatot tesz, és érdemben hozzájárul a közösségépítő biztonságának fokozásához. 2011 óta a vállalat több mint 4,3 millió dollárt fizetett azoknak, akik veszélyes biztonsági hibákról rántották le a leplet.

Ami a tavalyi évet illeti, a jutalmazási program tovább pörgött. 127 országból több mint 5543 szakember jelentett be összesen több mint 13 ezer sérülékenységet. Ezek közül végül 526 jelentés bizonyult olyan szintűnek, ami pénzdíjjal járt. A vállalat 210 hibabejelentőt jutalmazott összesen 936 ezer dollárral. Ez kevesebb mint a 2014-es, 1,3 millió dolláros  érték, ugyanakkor tavaly a kiemelt veszélyességi kategóriába mégis 38 százalékkal több sérülékenység került. Vagyis az átlagosan 1780 dollárral elismert hibabejelentők mind veszélyesebb biztonsági résekre hívták fel a figyelmet.

A Facebook úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évben benyújtott sebezhetőségi jelentések általánosságban véve sokkal jobb minőségben készültek, mint a megelőző időszakokban. A sérülékenységek kihasználására vonatkozó iránymutatások letisztultak, és a potenciális támadási lehetőségek leírásai is pontosabbá váltak. Ennek köszönhetően a bejelentések feldolgozása, értékelése könnyebb lett. A vállalat szerint minden bejelentést komolyan vesznek, és a lehető leghamarabb igyekeznek mindet kivizsgálni. Átlagosan néhány napon belül kapnak választ a sebezhetőségek feltárói. 

Reginaldo Silva, a Facebook biztonsági mérnöke úgy nyilatkozott, hogy a felfedezett sebezhetőségek azt mutatják, hogy a hagyományos XSS és CSRF sérülékenységek egyre kevesebb alkalommal ütik fel a fejüket, ami azt jelenti, hogy már a fejlesztések során sikerül ezek nagy részét kiküszöbölni. Ugyanakkor a hibajelentések arra is felhívták a figyelmet, hogy az üzleti logika szintjén meg akadnak problémák.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 3

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség