Egymásra talált az adattörlés két nagyágyúja

A Blancco egy felvásárlással erősít. A vállalat célja, hogy az adattörlő technológiáit az interneteléréssel rendelkező, IoT eszközökre is kiterjessze.
 

A Blancco Technology Group bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Tabernusszal annak felvásárlásáról. A Tabernus a minősített adattörlési megoldások egyik vezető és jól ismert szállítója. A NATO és CESG minősítések megszerzése mellett a cég számos innovatív technológiát fejlesztett ki és birtokol.
 
Az üzlet támogatja a Blancco ambícióját, hogy üzleti portfólióját lakossági és kisvállalati megoldásokkal egészítse ki, valamint, hogy felkészüljön olyan eszközök megbízható adattörlésére is, mint az okostelevíziók, az internethez csatlakozó gépjárművekben található adathordozók vagy a viselhető egészségi eszközök.
 
„Sok éven keresztül két különleges vállalkozás határozta meg az adattörlési megoldások területén a sztenderdeket: a Blancco és a Tabernus” – emelte ki Pat Clawson, a Blancco technológiai vezetője. A szakember szerint a két cég termékeinek kombinálásával új, jobb megoldások jöhetnek létre.
 
A Tabernus korábbi elnöke, Khalid Elibiary fogyasztói élményért felelős alelnökként csatlakozik a Blancco menedzsmentjéhez. Az általa vezetett csapat feladata, hogy fejlessze az ügyfelek terméktámogatásának minőségét, a terméktámogatás folyamatait, és növelje a felhasználók tudatosságát az adatvédelem kérdéseivel kapcsolatban.
 
Elibiary szerint rengeteg szó esik a hálózatok feltöréséről és a hackerekről, miközben a biztonsági incidensek jó része ennél a támadási módnál jóval egyszerűbb fenyegetésekre vezethető vissza. „Vezető vállalatok adatai kerülnek rendszeresen illetéktelen kezekbe, egyszerűen azért, mert az informatikai szakemberek nem tudnak eleget az adattörlési módszerekről, nem implementálják, és nem monitorozzák az adattörlés folyamatait” – hangsúlyozza a szakember. 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség