Dobozolt biztonság

2011. december 8., 13:09
A Check Point a válság ellenére bizakodó.

Szokásos év végi sajtótájékoztatóján, évértékelőjén vázolta fel a vállalat az IT biztonság idei évi és 2012-es trendjeit. Üzleti szempontból sem volt eseménytelen a cég élete 2011-ben, idén is sor került akvizícióra. Az irányítás, kockázat és megfelelés-kezelési megoldásairól ismert Dynasec Ltd. került a Check Point tulajdonába ősszel, melyről mi is beszámoltunk (bővebben itt).

Vándor Benjámin

Amint azt Vándor Benjámin ügyvezető igazgató elmondta, a válság ellenére növekedni tudott a vállalat, a tavalyi eredményekhez képest 2011-ben körülbelül 15 százalékkal teljesített jobban a cég (Vándor pontos számokat nem közölt). Ennek motorjául elsősorban az appliance piac fellendülése szolgált. A fizikai eszközökben összesített, átfogó, komplex informatikai védelmi szolgáltatások egyetlen megoldást nyújtanak a felhasználók számára. Vándor szerint sokan régebbi, még szoftveres Check Point védelmüket cserélik hardverrel kombinált megoldásra. Ezt a folyamatot elősegíti, hogy a vállalat beszámítja korábbi termékeit, licenceit új termék/szolgáltatás vásárlásába.

A fentieknek köszönhetően nem meglepő, hogy míg pár éve a bevétel még szinte tisztán szoftveres értékesítésből származott, 2011-re jelentősen előretörtek az appliance-ek. Vándor elmondása szerint napjainkban nagyjából 80-20 százalékos a bevételi arány, utóbbiak javára, a tisztán szoftverlicencekből származó bevételekkel szemben.

Az ügyvezető igazgató a jövőre nézve is bizakodó, hasonló növekedést vár 2012-ben is, mint idén, illetve az appliance-ek népszerűségének további terjedését (és ezzel a fenti arány további változását) prognosztizálta jövőre.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó