Céget vásárolt a Tripwire
A Tripwire biztonsági cég felvásárolta az egyik legnagyobb riválisát. Ez azonban még csak a kezdet volt.
A Tripwire bejelentette, hogy felvásárolta az nCircle biztonsági céget, amely éveken keresztül az egyik legnagyobb riválisának számított a piacon. Ezzel a Tripwire körüli mozgalmas piaci események tovább folytatódtak, sőt a tervek szerint lesznek is még érdekes bejelentések.
A Tripwire-t két évvel ezelőtt a Thoma Bravo befektetési cég vásárolta fel, és már akkor lehetett sejteni, hogy nem lesz hiány izgalmas piaci műveletekben. Ennek első legkézenfekvőbb megnyilvánulási formája az nCircle akvizíciója. Jim Johnson, a Tripwire elnök-vezérigazgatója szerint azonban mindez még csak a kezdet, hiszen a jövőben újabb cégek bekebelezésére kerülhet sor. Az igazgató azt nem kívánta elárulni, hogy az nCircle-re mennyiért tették rá a kezüket, de azt közölte, hogy a két vállalat egyesülésével egy olyan cég alakult ki, amely a tavalyi adatok alapján 140 millió dolláros forgalmat és 7000 ügyfelet tudhat magáénak. A Tripwire összesen 96 országban van jelen, és több mint 500 alkalmazottat foglalkoztat.
Hogyan tovább?
Az eddig megjelent hírek szerint a távolabbi jövőt illetően megvan annak az esélye, hogy a Tripwire az nCircle nevet kivezeti a piacról, és a megkaparintott megoldásokat teljes egészében integrálja a saját termékeihez. Azonban valószínűleg erre nem a közeljövőben fog sor kerülni, és az nCircle eszközök még egy ideig elérhetők maradnak.

Az nCircle Suite 360 által lefedett területek
"Az nCircle agentek nélkül működő sebezhetőség- és konfigurációkezelési termékei valamint a Tripwire agentalapú megoldásai nagyon jól kiegészítik egymást. Az ügyfelek van, hogy az egyik, van, hogy a másik megközelítést preferálják jobban" - nyilatkozta Jim Johnson. Majd hozzátette az integráció tekintetében a legnagyobb szerephez az nCircle Suite360 termékcsalád fog jutni, ami a Tripwire biztonsági eszközei és szolgáltatásai esetében is éreztetni fogja a hatását.
-
A Squid fejlesztői egy biztonsági rést foltoztak be.
-
Három biztonsági javítás érkezett az ArubaOS-hez.
-
A Dahua egy biztonsági hibajavítást tett letölthetővé.
-
11 biztonsági javításból álló frissítést kapott a Google ChromeOS.
-
Az Adobe két kritikus hibát javított az Adobe FrameMaker szoftverben.
-
Az Adobe Illustrator két sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az Adobe e-kereskedelmi platformjaihoz öt hibajavítás vált letölthetővé.
-
A Microsoft nagyon jelentős mennyiségű hibajavítást adott ki a Windows-hoz.
-
A Microsoft Office több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.
-
Az SAP kritikus veszélyességű sebezhetőségeket szüntetett meg.
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat