Bővítette adatközponti kínálatát a Veritas

A Veritas új adatközponti megoldásokat jelentett be, valamint jelentős frissítéseket adott ki a biztonsági és információkezelési portfóliójához.
 

A Symantec nemrégiben jelentette be, hogy végleges megállapodást kötött a The Carlyle Group által vezetett befektetői csoporttal adatmentési és -tárolási részlege, a Veritas értékesítéséről. A Veritas önálló működése 2015. október 3-án indult, és a 8 milliárd dollár értékű tranzakció várhatóan 2016. január 1-ig zárul le. Ennek célja a Veritas értékének és bevételeinek további növelése, valamint az adósságok rendezése. Ezen kívül a vállalat vezető szerepre törekszik a következő generációs adatkezelési megoldások területén, növelné részesedését a meglévő termékeinek piacán, valamint nagy hangsúlyt fektetne a hardverfüggetlenség előnyeinek kommunikációjára.
 
A Veritas számára komoly előnyt jelent majd az erős gazdasági háttérrel rendelkező új partner, illetve az újabb források bevonásának lehetősége a vállalat stratégiájának támogatásához.
 
Új adatközponti megoldások

Az új fejlesztések egyszerűbb kezelhetőséget biztosítanak a hibrid felhő infrastruktúrákban, és kiterjesztett védelmet nyújtanak a VMware és a Microsoft technológiákra alapuló virtuális környezetek számára. A cég a helyi és a felhő alapú megoldások esetében is egyesíti az alkalmazások elérhetőségét és a tároláskezelést. Felmérések szerint a vállalati adatok közül csak megközelítőleg 1,5 százaléknyi az igazán értékes, ezért a Veritas olyan kezelőeszközöket kínál, amelyek segítenek a szervezeteknek ezek megtalálásában és hasznosításában, függetlenül a meglévő infrastruktúra felépítésétől.
 
Az újdonságok között megtaláljuk a Veritas NetBackup 7.7 biztonsági mentési megoldást, amely mostantól nagyobb fokú integrációval rendelkezik a VMware vSphere 6 és a Microsoft Hyper-V szempontjából, valamint támogatja az Amazon Web Services, a Google Nearline és más szolgáltatásokon keresztül történő hibridfelhő bevezetéseket.
 
Az új Veritas InfoScale az összetett, többszintű alkalmazások számára a fizikai és a virtuális környezetekben biztosítja a folyamatos üzletmenet feltételeit, amit a Veritas Resiliency Platform egészít ki. A Data Insight 5.0 pedig a strukturálatlan adatok elemzését hivatott megkönnyíteni.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség