Biztonsági tippek iskolakezdéshez

Az iskolakezdéssel járó rengeteg teendő elvégzése közben érdemes pár percet szánni a számítógépek és a mobil eszközök biztonságának ellenőrzésére. Néhány jó tanács következik.
 

"Statisztikák szerint az adatlopási eseteknél a gyerekek, diákok sokkal sebezhetőbbek a felnőttekhez képest, jóval többször lesznek áldozatok, akár úgy is, hogy mindezt észre sem veszik. Kisebb odafigyeléssel és biztonságtudatos gondolkodással azonban sokat tehetünk azért, hogy felkészültebbek legyünk az iskolában, a könyvtárban vagy az egyetemen ránk leselkedő veszélyekkel szemben. A gyerekek, illetve a fiatalok sokszor nem tulajdonítanak jelentőséget saját személyes adataik fontosságának, az incidensek tanúsága szerint azonban a bűnözők nem válogatnak: életkortól függetlenül ellophatják személyazonosságunkat, bizalmas adatainkat" - nyilatkozta Béres Péter, a Sicontact Kft., vezető IT tanácsadója.

Az ESET biztonsági cég néhány hasznos tanáccsal is szolgált az iskolakezdésre:

Figyeljünk eszközeink fizikai védelmére!

Védjük fizikailag is a készülékünket, legyen az akár asztali gép, notebook, tablet vagy okostelefon. Ezeket ne hagyjuk őrizetlenül az osztályban, az iskola területén, de még az étkező asztalnál se. Az eszközöket sose hagyjuk bekapcsolva, ha nem vagyunk mellettük, és ne hagyjuk felügyelet nélkül ezeket még rövid időre se a gépkocsiban. Védjük mindig PIN-kóddal, jelszóval a belépésünket, és legyen beállított, automatikus zárolás is, amely meggátolja, lockolja a hozzáférést, ha más valaki próbálkozna. Arra is vigyázni kell, hogy sok lopásnál szaladnak el márkás notebook táskával, aminek aztán bottal üthetjük a nyomát. Ha nem akarjuk feltűnően vinni a noteszgépünket, akkor egy semleges kinézetű hátizsákban hordva segíthetünk ezen.

Mentsük rendszeresen az adatainkat!

A fenti ponthoz kapcsolódva mindig legyen rendszeres mentésünk külső adathordozón, amely egy esetleges lopás esetén a pótolhatatlan saját munkáinkat - például leckék vagy diplomamunka - megőrzi. Itt sokan hajlamosak csak a számítógépen lévő adatokra gondolni, pedig például a telefonos címjegyzékünk is tartalmazhat pótolhatatlannak bizonyuló adatokat. Érdemes lehet titkosítva tárolni mind a mentéseinket, mind pedig a készülékeken található adatainkat. Emellett használhatunk nyomkövető alkalmazást is. Ilyen szoftverrel megoldható a távolról történő keresés, az üzenetküldés a tolvajnak/megtalálónak, illetve végső esetben az eszköz távoli blokkolása, távtörlése is elvégezhető. 

Válasszunk megfelelő jelszót!

A jelszavak fontosságáról sokszor esik szó, de nem lehet elégszer ismételni, hogy mindig megfelelően erős, és minden alkalmazásnál más-más jelszót használjunk, amit természetesen megfelelő gondossággal őrzünk. Az oktatási rendszerekhez történő hozzáférésnél (Neptun stb.) is nagy gondossággal járjunk el.

Legyünk óvatosak a publikus WiFi hálózatokon és az iskolai gépeken!

Fontos résen lenni a publikus WiFi hálózatok használatakor. Étterem, kávézó, iskola, reptér, pályaudvar nyilvános WiFi-jénél sose bankoljunk, ne indítsunk innen vásárlást, és ne lépjünk be a levelezésünkbe, jelszóval védett fiókjainkba. 

Emellett érdemes vigyázni az iskolában közösen használt gépeknél is, ahol sosem tudhatjuk, ki ült ott előtte, ki és mit telepített fel oda. Néhány helyen bekapcsoláskor mindig tiszta állapot jön létre egy lementett (image) fájlból, de sajnos ilyen környezet sokszor nem áll rendelkezésre.

Használjunk internetbiztonsági szoftvert!

A korszerű internetbiztonsági programok már nemcsak a vírustámadások ellen nyújtanak védelmet, hanem komplex biztonsági megoldást kínálnak. Az adathalász kísérletek és kémprogramok felismerése mellett segítenek a spam- és tartalomszűrésben, a hálózati kapcsolatok biztonságosabbá tételében, valamint az online tevékenységek védelmében. 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség