Belehúz a Microsoft: közeleg az év utolsó hibajavító keddje
A Microsoft az év végére meglehetősen sok frissítéssel készül. Ezek között több olyan is van, amelyek régebb óta ismert sebezhetőségeket orvosolnak. Kedden a cég 14 biztonsági közleményt tesz majd elérhetővé, amelyekben összesen 20 sérülékenységről fog beszámolni. A 14 közlemény közül három kritikus, míg a többi fontos veszélyességi kategóriába tartozik.

Azért, hogy a Microsoft a találgatásoknak elejét vegye, közölte, hogy a Duqu által kihasznált sérülékenység megszüntetésére sor fog kerülni kedden. Emellett pedig javítja azt a hibát is, amely korábban a BEAST (Browser Exploit Against SSL/TLS) kapcsán merült fel az SSL (Secure Socket Layer) 3.0 és a TLS (Transport Layer Security) 1.0 kezelésével összefüggésben.
A decemberi hibajavítások kapcsán fontos megjegyezni, hogy azok nemcsak a Windows-hoz fognak érkezni. A Microsoft ugyanis az Internet Explorer, az Office szoftvercsomag egyes összetevőinek valamint a Windows Media Player esetében is megszüntet különféle rendellenességeket.
„Úgy tűnik, hogy a Microsoft egy nagytakarítást végez, és megpróbál minden eddig felmerült problémát még az év vége előtt orvosolni" - mondta Andrew Storms, az nCircle Security biztonsági igazgatója. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az Internet Explorer javítására különösen célszerű lesz odafigyelni, és a lehető leghamarabb feltelepíteni a javításokat.
A Microsoft hibajavításainak megjelenését követően a Biztonságportálon részletesen is beszámolunk majd a decemberi frissítésekről.





0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.