Magára vallott a volt Apple-vezető

2011. március 1., 12:11
Paul Devine csalás, összeesküvés és pénzmosás vádjában is bűnösnek vallotta magát. A volt menedzser közel 2,4 millió dolláros kárt okozott volt cégének.

 

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice, DOJ) hétfőn jelentette be, hogy Paul Devine, az Apple csalással vádolt volt menedzsere beismerte bűnösségét a San Jose-i szövettségi bíróságon. Devine a vádirat szerint bennfentes információkat adott ki a gyártó egyes ázsiai beszállítóinak, akik komoly összegekkel honorálták informátori tevékenységét.

 

A volt Apple-menedzser részletes beismerő vallomást tett: csalásban, összeesküvésben és pénzmosásban vallotta bűnösnek magát. Devine „elismerte, hogy egy bűnszövetkezet tagjaként jelentős összegekkel károsította meg az Apple-t, és tisztességtelen módon járt el a céggel szemben abban a 2005-től 2010-ig terjedő időszakban amíg az alkalmazásában állt" - olvasható a DOJ közleményében. A szakember a per során azt is elismerte, hogy a bűncselekmények elkövetésével közel 2,25 millió dolláros bevételkiesést okozott a vállalatnak; a DOJ 2,4 millió dollárra teszi az általa okozott kár összegét.

Devine több, az Apple-lel szerződéses viszonyban álló ázsiai beszállítótól is jelentős összegeket kapott, annak fejében, hogy olyan bennfentes információkkal lássa el őket, amelyek révén jobb alkupozícióból tárgyalhattak az amerikai elektronikai óriással - olvasható a DOJ dokumentumaiban. A kiszivárogtatott információk között bizalmas Apple-dokumentumok - termékelőrejelzések, roadmap-ek, ártáblázatok, termékspecifikációk és a cég üzleti partnereitől származó adatok - is szerepeltek.

Az Apple tavaly indított polgári peres eljárást a menedzser ellen. A nyomozás 2010 áprilisában kezdődött, miután a vállalat belső ellenőrzése egy vizsgálat során vesztegetésre utaló bizonyítékokat talált Devine céges laptopján. A szakembert augusztus 11-én állították bíróság elé.

Devine jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van, az ítélethirdetést június 6-ra tűzte ki az ügyben eljáró bíróság. A volt Apple-vezetőt akár több tízéves börtönbüntetésre és százezres, de akár milliós nagyságrendű pénzbírságra is ítélhetik.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ