Az Uberhez szerződött a két autós hacker

A két neves hacker, Charlie Miller és Chris Valasek is az Uber kötelékében folytatja tovább az etikus hackelésekkel kapcsolatos kutatásokat. A két szakember alkalmazásának komoly jelzésértéke van.
 

A múlt héten számoltunk be arról, hogy Charlie Miller otthagyja a Twittert, és új kihívások elé néz. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy az elmúlt években komoly hírnévre szert tett szakember hová szerződik. Most azonban már biztos, hogy a mai naptól kezdődően az Uber biztonsági csapatát erősíti. Csakúgy, mint ahogy a nagy port kavart autós hackelésekben szintén résztvevő Chris Valasek is. (Valasek eddig az IOActive biztonsági vállalatnál dolgozott a járműbiztonsági részleg vezetőjeként.)
 
A két biztonsági kutató az Uber által februárban létesített Advanced Technology Centerben fogja végezni a további kutatásait. Ez a központ az Uber és a Carnegie Mellon Egyetem stratégiai partnerségével jött létre. Az itt dolgozó szakemberek egyebek mellett járműbiztonsági kutatásokat végeznek, de nagy hangsúly van az önvezető gépkocsikkal kapcsolatos fejlesztéseken is.
 
Az Uber a két biztonsági szakértő alkalmazásával egyrészt két valóban elismert és komoly tudással rendelkező kutatóhoz jutott, másrészt pedig egyértelmű jelét adta a riválisok számára, hogy járműbiztonsági téren nagyon oda kívánja magát tenni. Úgy tűnik, hogy erre szükség is lesz, hiszen az elmúlt időszakban napvilágra került, autókat érintő védelmi kérdések egyre sürgetőbb intézkedéseket követelnek. Persze azért amellett a tény mellett sem mehetünk el, hogy az Ubernek a saját háza táján is elkél majd a segítség, hiszen idén már bejelentett egy olyan adatbiztonsági incidenst, aminek során körülbelül 50 ezer felhasználó jogosítványadata került illetéktelen kezekbe.
 
Az tagadhatatlan, hogy az Uber idén jelentősen megerősítette a biztonsági részlegét emberi erőforrás oldalról. Áprilisban például azt a Joe Sullivant csábította el, aki korábban a Facebook biztonsági vezetője volt.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség