Az IBM és a Sun az álompár?
Egyelőre csak szóbeszéd, de a tegnap szárnyra kapott híresztelés máris spekulációk sokaságát indította el. Az elemzők szerint nagyon fontos alapvetés, hogy az IBM-nek jobban kell tálalnia és eladnia a Sun IT-infrastruktúra termékeit, mint ahogy azt a Sun teszi - és az IBM képes is erre. Egyértelmű, hogy az IBM-Sun egyesülés nem csak tárolási megoldásokról, szerverekről, cloud computingról, vagy egy másik, kizárólagos IT-területről szólna. A két gigász túlságosan kiterjedt ahhoz, hogy lehetséges házasságuk egyetlen technológiáról szóljon, inkább a fentiek összességének értékesítéséről és marketingjéről van szó.
Érdekházasság
Ami a technológiát illeti: a Sunnak remek termékei vannak. Ilyen a MySQL adatbázis - amivel megvetette a lábát a nyílt forráskódú közösségben -, az ultragyors ZFS (Zettabyte File System) az adattároláshoz, a hatalmas Java franchise, a StorageTek lemezes és szalagos adattárolók, a nagy teljesítményű szerverek, az ígéretes szilárdtest-meghajtók és felhő (cloud) adattárolási szoftverek. Természetesen az IBM-nek is számos kitűnő technológiája van, de emellett egyértelműen fölényben van a marketing, az értékesítés és a szolgáltatások területén.
A Sun már hosszú-hosszú ideje híján van néhány igen fontos üzleti elemnek. Az IBM Global Services ezel szemben olajozott gépezet, ami köröket ver a Sun services groupra, és nagyjából minden konkurensre. Ami úgy általában a termékeket illeti, a két cégnek éppúgy vannak remekül összeilleszthető megoldásai, mint ahogy átfedései is. Nem is kérdés, hogy az egyesített IBM-Sun félelmetes konkurens lenne minden más számítástechnikai rendszereket kínáló cégnek.
A befektetőknek tetszik
Üzleti szempontból egy ilyen megállapodás lehetősége még a korai fázisban is ígéretesnek tűnik. Mindkét cég befektetői izgatottan fogadták a hírt. A Sun részvényeinek árfolyama március 18-án 80 százalékkal 9 dollárra emelkedett, és fogadni mernénk rá, hogy tovább is emelkednek, amint a cégek közti tárgyalás intenzívebbé válik. Az IBM részvények ára egy picit csökkent, de így is 91 dolláron áll.
Az IBM jobb Sun lenne?
Az elemzők szerint az IBM-nek jobban menne a Sun termékek értékesítése - a vállalat hatékonyabban árulja a Linuxhoz és egyéb nyílt forráskódú technológiákhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Nagyon valószínű, hogy sokkal jobb több pénzt tudnának csinálni a Javából vagy az OpenOffice.org-ból. A Cisco szerverpiaci debütálására is ütőképes választ tudna adni egy IBM-Sun páros, bár többen is felhívják rá a figyelmet, hogy az IBM valódi célpontja nem a Cisco, hanem a HP. Az IBM kombinálhatná a Sun VDI (Virtual Desktop Infrastructure) technológiát a saját erősségeivel, mint amilyenek a szerverek, az adattárolás és a professzionális szolgáltatások.
Tröszt, antitröszt
A fentiek fényében egyáltalán nem csoda, hogy a pletyka azonnal felszította a trösztellenes aggodalmakat is. Az IBM-nek persze egyáltalán nem újdonság, hogy mind az Egyesült Államokban, mind más országokban folyamatosan a célkeresztben van. Még 1969-ben az USA igazságügy minisztériuma fogta perbe a vállalatot, azzal vádolva őket, hogy monopolizálni próbálja az üzleti adatfeldolgozás piacát - az ügy végül 1983-ban zárult le. Az IBM ellen jelenleg is vizsgálat folyik az EU-n belül, mert egy kisebb versenytárs, a T3 Technologies panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben azzal vádolja a céget, hogy visszaél monopolhelyzetével az nagyteljesítményű (mainframe) számítógépek európai piacán.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



2 hozzászólás
Nem tudom,ki hogy van vele,bár üzletileg lehet,hogy jót tenne a Sun megvásárlása,de valahogy az IBM-hez nem passzol a SUN imidzse...szerintem hiányozna a piacról a SUn,bár ki tudja mi lenne ha... :) Föleg,hogy még csak pletyka,és bár annyira nem nyomhat sokat a latban,de a HP és a Sun nem rég állapodott meg a Solaris ügyében...kicsit furcsa az idözités,de ki tudja!?
Szerintem a Sun termekei donto tobbsegenek egy ilyen felvasarlas a veget jelentene. Eleve kerdes, hogy mit tarthatna meg az IBM az alkatreszekbol (pl. a StorageTeket ugy nez ki, hogy nemigen, ott az IBM-mel a piac 90%-at uralnak, ezt pedig nem szoktak megengedni), a maradek meg er-e egyaltalan valamit az IBM-nek. A SPARC jovoje nagyjabol vegeterne (minek tartani es fejleszteni ket, niche-market RISC CPU-t?), talan eladnak a Fujitsunak, a SPARC-os gepeket mostanaban ugyis ok csinaljak, a tobbi CPU-fejlesztest biztosan leallitanak, a CPU-fejlesztoket meg jo esellyel megkinalnak a Power fejlesztolaborjaban egy allassal. Az x86-ban meg ugye van egy-az-egyben konkurens termekcsaladja az IBM-nek - es a pletykak szerint raadasul meg onnan is ki szeretne vonulni - valoszinutlen, hogy mindketto megmaradjon, de az is, hogy pont a Sunet tartanak meg. A Mysql-bol talan tudnak kezdeni valamit, tobbet, mint a Sun :), open-source vonalon tenyleg jo az IBM, a Java-nak pedig egeszen biztosan nagyon orulnenek. A Solarisra nagy szukseg nem lenne onnantol (x86-on van mar a Linux, minek megeg oprendszerrel szenvedni), a Fujinak ugyis kell a SPARC-jaihoz, tehat jo esellyel azt is eladnak neki. Na ezen felul nagyjabol nincs semmi ertekes a portfolioban (vagy van tok konkurens szoftvere a nagy keknek), illletve a supportot valoszinuleg kene vinni meg egy par evig, amig kihalnak a fizetovendegek, addig talan meg eltartana magat ez az uzletag. Ha a termekvonalak megszunnek, akkor viszont az ugyfelek is lemigralnak rola elobb-utobb. De akkor ok nyilvan uj platformot fognak valasztani, es eselyes, hogy az nem az IBM lesz... na igy lenne a HP az ingyen haszonelvezoje egy ilyen akvizicionak. :D