Alulmaradt a Google

2011. július 4., 10:50
A Microsoft, az Apple, az EMC, az Ericsson, a Research In Motion és a Sony közös konzorciuma nyerte el a bajba került Nortel szabadalmi jogait. A Google végül alulmaradt a fontos technológiák megszerzésére irányuló árversenyben.

Az említett trösztökből álló konzorcium összesen mintegy 6 ezer szabadalom jogát vásárolta meg a csőbe jutott Nortel cégtől. A multik 4,5 milliárd dollárt ajánlottak, azaz jóval többet, mint amit a Google kínált még áprilisban. A keresőóriás ugyanis mindössze 900 millió amerikai dollárt fizetett volna a csomagért.

A Nortel megmaradt szabadalmai között fontos vezeték nélküli, 4G, optikai, hang, internet, félvezető és más technológiákra vonatkozó megoldások szerepeltek.

Az értékesítést még az amerikai és kanadai hatóságoknak is jóvá kell hagynia. Előreláthatólag egy meghallgatásra is sor kerül az ügyben július 11-én. A tranzakció lezárultát a konzorcium tagjai egyébként a harmadik negyedévre várják.

Hisszük, hogy ez a konzorcium a legjobb megoldás, hogy a megmaradt szabadalmakat optimálisan hasznosíthassuk az iparágban - kommentálta a hírt az Ericsson, mely 340 millió dollárral járul hozzá az ügylethez. A konzorcium többi tagja által tett hozzájárulás mértékéről egyelőre nincs információ, mindössze azt lehet még tudni, hogy a RIM 770 millió dollárt tett be a "kalapba".

A szebb napokat látott Nortel Networks 2009 januárjában kért csődvédelmet. Szabadalmait ezután kezdte értékesíteni: az Ericsson megvette mintegy 1 milliárd dollárért a társaság CDMA vezeték nélküli üzletágát, illetve az Avaya ugyancsak 1 milliárd dollárért a vállalati hálózati üzletágat. 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

1 hozzászólás

  1. Taybore írta:
    2011-07-05 07:48:39

    \"mindössze 900 amerikai dollárt\" ? egy ezresért én se adtam volna oda...


Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ