Az ACE Telecomnál a HunNet ügyfelei és hálózata

2011. január 13., 16:50
Az ACE Telecom megvásárolta a HunNet Hungarian Networks Budapest és környéki ügyfélbázisát és hálózatát. Az ügylet még decemberben történt, de csak a napokban jelentették be.
Az ACE Telecom tájékoztatása szerint ezzel a tranzakcióval az egyik legnagyobb, főváros és környéki mikrohullámú álózattal rendelkező internet szolgáltatóvá fejlődik, és jelentősen
növeli pozícióját a hazai internetes piacon. A cég a felvásárlással ugyanis másfélszeresére növeli a hálózatát működtető bázisállomások számát. 

A tranzakció lezárása a decemberben kötött megegyezés szerint, idén február 1-jén történik
meg.

„A megállapodás következtében 80 új bázisállomással bővül hálózatunk, amelyet a jelenlegi 120 állomásunkkal összehangolunk, így februártól összesen 170 csomóponton keresztül biztosítjuk a szélessávú internet kapcsolatot Budapesten és környékén. A bővítés a már meglévő hálózatunkat még rősebbé és műszakilag terhelhetőbbé teszi. Emellett jelentősen nő a lefedettségünk"- mondta Strelisky Ádám, az ACE Telecom ügyvezető igazgatója.

A HunNet 1997 óta foglalkozik internet alapú szolgáltatásokkal. Az értékesítést követően, a cég működésének középpontjába a zerverhoszting szolgáltatás kerül, emellett tovább folytatja a dunaújvárosi ügyfelek kiszolgálását internet szolgáltatással.

Az ACE Telecom 1997-ben alapított hazai internetszolgáltató vállalat, kis és középvállalatok, illetve a lakosság számára biztosítja az internet alapú kommunikációs szolgáltatások széles tárházát Budapesten s a környező településeken.


A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Közösségi és mobil megoldások a hazai vállalatoknál

Mészáros Tamás, CNW Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ
IVSZ