Apple és Google vezetők szenátusi meghallgatása

Két amerikai szenátor csütörtökön jelentette be, hogy mind az Apple, mind pedig a Google képviselői tanúskodni fognak azon a felhasználói adatvédelemmel és mobil eszközökkel kapcsolatos meghallgatáson, amelyet a jövő hónapban tartanak az Egyesült Államok Kongresszusában.
„Örömmel jelenthetem be, hogy az Apple és a Google is megerősítette, képviselőik tanúként jelennek meg a mobiltechnológiával és adatvédelemmel kapcsolatos meghallgatáson" - olvasható Al Franken minnesotai szenátor tegnap kiadott nyilatkozatában.
Franken, aki a szenátus új adatvédelmi bizottságát is vezeti, hangsúlyozta: a meghallgatás „csak az első lépés" abban a kongresszusi vizsgálatsorozatban, amely azt hivatott kideríteni, hogy a hatályos szövetségi törvények megfelelően szabályozzák-e az egyre növekvő okostelefon- és tabletpiacot.
Franken mellett Patrick Leahy, a szenátus bírói testületének elnöke is megerősítette, hogy a Google és az Apple részt vesz a meghallgatáson. „Alapvető fontosságú, hogy a törvényhozók és az amerikai polgárok részletes és pontos tájékoztatást kapjanak az új technológiákkal kapcsolatos biztonsági kérdésekről" - olvasható Leahy közleményében.
Franken a múlt héten kezdeményezte a kongresszusi vizsgálatot, miután két brit kutató nyilvánosságra hozta, hogy az Apple által forgalmazott iPhone és 3G iPad egy titkosítatlan fájlba gyűjti a felhasználók mozgásával kapcsolatos földrajzi adatokat. A fájl az ezsközök szinkronizációját követően a felhasználók számítógépeire is felkerült.
A szenátor hétfőn felszólította az Apple és a botrányban szintén érintett Google illetékeseit, hogy tanúskodjanak a meghallgatáson. Javaslatát Leahy is támogatta, aki levélben kérte a cégek vezetőit, hogy fogadják el Franken invitálását, és „segítsenek tisztázni az (az Android és iPhone telefonok) felhatalmazás nélküli adatgyűjtésével kapcsolatos kétségeket."
Az Apple a múlt héten felröppent hírekre reagálva szerdán közleményben cáfolta, hogy adatokat gyűjtene a felhasználókról, ám ennek ellenére mégis módosítani fogja a z iPhone-okon futó iOS operációs rendszert. Később Steve Jobs vezérigazgató is megszólalt, aki a Wall Street Journalnak és a The New York Times-nak nyilatkozva közölte, hogy cége részt vesz a meghallgatáson.
A Google is cáfolta az ellene felhozott vádakat. A cég illetékesei hangsúlyozták, hogy az Android telefonok csak és kizárólag a felhasználók jóváhagyásával gyűjtenek földrajzi adatokat. „Valamennyi, a Google adatbázisaiba kerül információ anonimizált" - nyilatkozta a cég egyik illetékese az IDG News-nak.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.