Androidos trójai lapul a csontváz mögött

A Repane trójai az androidos készülékekről gyűjt össze bizalmas információkat, majd megpróbálja megkopasztani a felhasználókat.
 

A Repane trójai alapvetően két céllal terjed. Egyrészt bizalmas adatokat igyekszik kiszivárogtatni az általa megfertőzött mobil készülékekről, másrészt közvetlen módon is megpróbálja pénzhez juttatni a terjesztőit. A kártékony program egy csontvázat ábrázoló háttérképpel rendelkező alkalmazás formájában jelenhet meg az okostelefonokon, illetve a táblagépeken. Azonban mindenekelőtt engedélyt kér a felhasználótól különféle műveletek elvégzéséhez. Amennyiben ezt nem kapja meg, akkor nem képes károkozásra.

A Symantec és az Isidor Biztonsági Központ jelentése szerint a Repane az adatlopási tevékenysége során elsősorban a telefonszámra, az egyedi azonosítókra és a szolgáltatóval kapcsolatos információkra koncentrál. Ezeket az adatokat előre meghatározott szerverekre tölti fel. Ezt követően pedig nekilát annak, hogy némi pénzzel tömje meg a csalók zsebét. Emelt díjas SMS-üzeneteket kezd el küldözgetni. Mindezt a háttérben teszi, ami csökkenti annak a valószínűségét, hogy a mobil tulajdonosa idejében felismeri a trójai ténykedését.


Forrás: Symantec

 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség