Adathalászok lépnek a spammerek helyébe

A legfrissebb felmérések szerint a levélszemét mennyisége tovább csökkent. Ugyanakkor internetes csalási kísérletek továbbra szép számmal akadnak.
 

A Cyberoam 2014 első negyedévére vonatkozó megfigyelései szerint a PayPal nevével visszaélő adathalász incidensek száma meghaladta a 18 ezret, ami a tavalyi esztendőhöz képest jelentős, 70 százalékos növekedést jelent. Ez egyben azt is jól tükrözi, hogy az adathalász támadások fő célpontjai még mindig az elektronikus fizetési oldalak és a pénzintézetek. A pénzügyi csalások után rögtön a második helyen találjuk azokat a támadásokat, amelyek az Apple ID-k bezsebelését célozzák. Ezek mellett azonban a közösségi oldalak felhasználóinak adatai is gyakorta kerülnek célkeresztbe.
 
A PhishLabs egy közelmúltban kiadott tanulmányából kiderül, hogy az adathalász támadásoknak egy olyan újabb hulláma is elindult, amelybe általában olyan fertőzött vagy sérülékeny rendszerek jutnak szerephez, amiken a felhasználók engedélyezték, nem tiltották le vagy nem megfelelően konfigurálták a távoli asztali (RDP) kapcsolatokat.
 
Okosodnak a mobilos kártevők

Egyre inkább hódítanak a mobileszközökre készített kártevők. A biztonsági cég ezek közül most azt az egy évvel ezelőtt felbukkant androidos "notcom" nevű alkalmazást emelte ki, amelynek legújabb verziója ismét egy trójai programot hordoz. A csalók pedig egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a támadásaik során. Egyebek mellett azt is figyelik, hogy milyen eszközről látogatnak meg a megtévesztett felhasználók egy-egy ártalmas oldalt. Ha PC-ről vagy iOS készülékről, akkor például egy fogyókúrás weblapra irányítják a látogatót, míg Android esetén egy kártékony csomagot ajánlanak fel letöltésre.
 
Lassacskán fogynak a spamek

Az első negyedévben tovább folytatódott a spamek mennyiségének csökkenése. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy napjainkban az összes e-mail 57 százaléka levélszemét. Az átlagosan kibocsátott spam mennyisége pedig 54 milliárd üzenet naponta. A Viagrát és a hamis gyógyszereket népszerűsítő levelek aránya 45 százalékra adódott, míg az álláslehetőségekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásokkal az esetek 15 százalékában lehetett találkozni. A Cyberoam ugyanakkor azt is kiemelte, hogy egyre több olyan kéretlen küldemény terjed, amelyek a foci-VB népszerűségét igyekeznek a kiberbűnözés javára fordítani, és például ingyen jegyekkel megtéveszteni a felhasználókat.
 
Spanyolország vezet

Ha a spamek forrását vizsgáljuk, akkor Spanyolország áll az első helyen 9 százalékos részesedéssel, majd az USA és Argentína következi (7-7 százalékkal). Érdekes módon hiányzik a toplista élmezőnyéből Oroszország és Kína. 
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség