A legfrissebb információk a rejtélyes fekete halálról

2009. december 2., 08:12
A Windows operációs rendszerek esetében megfigyelt, „fekete halálként” emlegetett jelenségért kártékony programok lehetnek a felelősek.

Az elmúlt héten a Prevx nevű, brit cég jelezte, hogy egy olyan, eddig még nem ismert rendellenességet fedezett fel a Windowsban, amely a képernyő teljes elsötétedéséhez vezethet, és egyes esetekben csak a számítógép újraindításával (és némi trükközéssel) orvosolható a probléma. A fekete halálra elkeresztelt jelenség a felhasználók szempontjából legalább annyira kellemetlen, mint a korábbról jól ismert kék halál.

Úgy tűnt, hogy a Prevx múlt heti bejelentését követően nem igen történt semmi, de a Microsoft most elismerte, hogy vizsgálja a feltárt problémát. Azonban a cég jelenleg ennél többet nem kívánt elárulni, így pontosan azt sem lehet tudni, hogy mi okozza a hibát, és hogy hány felhasználót érinthet a rendellenesség. A Prevx szakemberei szerint a november 10-ei hibajavításokat követően kezdődtek a problémák, ugyanis valamelyik frissítés miatt a regisztrációs adatbázisban néhány ACL (Access Control List) bejegyzés módosult. Ennek következtében a már feltelepített alkalmazások egyes esetekben nem képesek megfelelően elindulni. A hírek szerint különösen a biztonsági szoftverek érzékenyek a hibára.

Az eset érdekessége, hogy a Prevx szerint a hiba a Windows NT/2000/XP/Vista, a Windows 7 valamint a Windows Server 2003/2008 operációs rendszerek esetében is jelentkezhet, azonban a november 10-ei biztonsági közlemények, illetve az azokhoz tartozó frissítések többek között a Windows 7-et sem érintették.

Frissítés: A Microsoft nemrégen jelezte, hogy a fekete halál jelensége egészen biztosan nem a novemberi frissítésekre vezethető vissza. A probléma okozói vélhetőleg bizonyos kártékony programok. Az eddigi vizsgálatok szerint fekete halálhoz többek között egy májusban megjelent, Daonol nevű trójai is hozzájárulhat. Ez a számítógépes kártevő a hálózati adatforgalom folyamatos figyelésével, FTP-jelszavak kiszivárgotatásával, biztonsági alkalmazások hatástalanításával, valamint egyes webodalak elérhetetlenné tételével képes károkat okozni.

Időközben a Prevx elismerte, hogy tévesen feltételezte azt, hogy a rendellenességhez az egyik novemberi, Windows frissítés járult hozzá. Az okozott kellemetlenségek miatt a cég elnézést kért a Microsofttól.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3 hozzászólás

  1. Badam írta:
    2009-12-02 12:36:08

    Én már októberben belefutotam, akkor találtam ezt... Tehát nem új dolog!! http://tudastar.netacademia.net/default.aspx?upid=29341

  2. Pomázi Irén írta:
    2009-12-02 18:30:39

    Nálam nem jelentkezett, Eset Smart Security van gépemen. Az viszont igaz, hogy októberben valami sárgára (Figyelés kikapcsolva) állította át a tűzfalat! Vagyis ki tudta kapcsolni, de mégsem jutott be, nem lett belőle "Fekete halál", vissza tudtam kapcsolni. Úgy tűnik azonban, hogy az ingyenes biztonsági szoftvereken átjut, mint kés a vajon...

  3. CheatWorld írta:
    2009-12-08 15:52:33

    Nekem már Augusztus óta csinálta ezt, hogy mikor fut valami, akkor csak elsötétül, kikapcsol a monitor, és egyszerűen lefagy, már majdnem szétvertem, annyira rossz volt, újratelepítéskor is, A Linuxnál szerencsére nem okozott. De már vééégre nem jön be gyakrabban. Leginkább Direct X-es játékoknál fordult elő, az iskolában meg hankártya driver miatt csinálja, egyszerűen újraindul és semmi kék halál.

ESET Online Vírusirtó