A nyár legszaporább vírusai

Az ESET kiadta a múlt hónapra vonatkozó vírus toplistáját, amelyen régi és új károkozók egyaránt feltűnnek.
 

A július havi toplistát az Autorun vírust még májusban leváltó Bundpill féreg vezeti, amely hordozható adattárolókon terjed. Futása során különféle átmeneti állományokat hoz létre a megfertőzött számítógépen, majd a meghajtókról törli az exe, a vbs, a pif és a cmd kiterjesztésű fájlokat, valamint a Backup állományokat. A toplista második és harmadik helyén sem történt változás júniushoz képest, hiszen az ezüstérmet a hátsó kapuk létesítésére alkalmas ScrInject trójai szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a Windows Autorun funkcióit kihasználó károkozók családja került. 

Érdemes kiemelni a nyolcadik helyezett, FBook nevű trójait is, amely tulajdonképpen egy hamis, kártékony böngészőkiegészítő. A rosszindulatú bővítmény a Chrome, illetve a Firefox alkalmazásokkal kompatibilis, és a felhasználók nevében, észrevétlenül képes üzeneteket publikálni a Facebookra. Ezzel pedig igen kellemetlen meglepetéseket tud okozni.


Forrás: ESET

Anonim károkozások

Az ESET biztonsági kutatói elmondták, hogy 2013 során több különböző TOR-alapú botnetet, illetve ezekhez szorosan kapcsolódó kártevőt fedeztek fel, amelyek száma folyamatos növekedést mutat. A TOR segítségével az interneten nagyobb fokú anonimitás biztosítható, amivel egyre több bűnöző él vissza. Az ESET szerint a web sötét oldalához tartozó kábítószer kereskedők, illetve az így rejtőzködni kívánó pedofilok, terroristák is felfigyeltek már e technológia adta lehetőségekre.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség