A mobilbiztonságba kapaszkodik a BlackBerry
Úgy tűnik, hogy a BlackBerry továbbra is csak a biztonságba tud kapaszkodni. A cég minden reménye abban van, hogy a folyamatosan fejlesztett védelmi technológiával talpon tud maradni.
A BlackBerry mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy az általa fejlesztett operációs rendszer, a készülékek, és ilyen módon tulajdonképpen a teljes mobil platformja biztonsági szempontból a versenytársak előtt járjon. A cég ideje korán felismerte azt, hogy a mobilbiztonság előbb-utóbb nagyon fontos, kiemelt területté válik, amely alapvetően befolyásolhatja azt, hogy a felhasználók mely mobil platform mellett teszik le a voksukat.
Az élet viszont közbeszólt, és az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a biztonság önmagában nem képes hozzájárulni komoly piaci sikerekhez. Ennél többre van szükség. Úgy tűnik azonban, hogy a BlackBerry kitart az eredeti elképzeléseinél, és továbbra is elsősorban a biztonsággal próbálja elnyerni a vásárlók bizalmát. Szakértők szerint ez a stratégia inkább csak azon szervezetek esetében válhat be, amelyek az átlagosnál jóval biztonságérzékenyebbek. Már csak azért is, mert a többi platform is sokat fejlődött a biztonság terén, és a különféle mobil eszköz- illetve alkalmazásmenedzsment technológiák révén már azok is meglehetősen jól oltalmazhatóak a különféle fenyegetettségekkel szemben. Tehát a BlackBerry-nek a biztonság terén is nagyot kell alkotnia ahhoz, hogy kiemelkedjen a mezőnyből.
Cégvásárlás mutatja az irányt
A BlackBerry a héten jelentette be, hogy a stratégiai céljainak megvalósítása érdekében felvásárolta a német Secusmart céget, amely mobilbiztonsági megoldásokkal és titkosítási eljárások fejlesztésével foglalkozik. A német vállalat már eddig is kínált BlackBerry kompatibilis technológiákat, de a jövőben e fejlesztések felgyorsulnak. Úgy tűnik, hogy az akvizíció valóban mindkét fél számára jól jött, ugyanis ezáltal a német vállalat termékei nagyobb szerephez juthatnak a nemzetközi piacon, míg a BlackBerry kezébe hatékony hang- illetve üzenettitkosítási eljárások kerülnek.
"A Secusmart az egyik sarokköve lesz a biztonsági kínálatunknak" - mondta John Chen, a BlackBerry elnök-vezérigazgatója egy New York-i rendezvényen. Majd hozzátette, hogy a felvásárlás jól mutatja azt az irányt, amely felé a BlackBerry halad, nevezetesen, hogy átfogó védelmi megoldásokat nyújtson a legmagasabb biztonsági követelményeket támasztó szervezetek számára is. Így aztán olyan technológiákkal akar előrukkolni, amelyek az Apple és az Android platformoknál jóval magasabb szintű védelmet biztosítanak.

Stacy Crook, az IDC kutatója szerint a BlackBerry jó irányba halad, amikor végponttól végpontig terjedő, kombinált hardver- és szoftveralapú biztonságban gondolkodik. Azonban továbbra is nagy kérdés, hogy a vállalat miként tudja kiterjeszteni a technológiáit más platformok felé. Márpedig erre Tyler Fields, a Forrester Research elemzője szerint is nagy szükség lesz, ugyanis a piacon egyértelműen az egységesített védelmi rendszerek, szolgáltatások maradhatnak fent hosszabb távon. Vagyis eszközfüggetlen módon kell biztosítani a hardver, az alkalmazás, az operációs rendszer és a hálózati szintű biztonságot, ahhoz hogy egy-egy megoldás sikeressé válhasson. A szakember példaként említette, hogy a BlackBerry jelenleg minden harmadik fél által fejlesztett alkalmazást alaposan ellenőriz, hogy kiszűrhesse a nemkívánatos programokat. Azonban szükség lenne arra, hogy mindezt megvalósítsa az androidos alkalmazások esetében is. Emellett a BES mostani Android/iOS képességeit is ki kellene bővíteni, hogy a biztonsági előírások minél mélyebb szinten, minél aprólékosabban legyenek beállíthatók, illetve kikényszeríthetők.
A BlackBerry helyzete nem könnyű, de ha valóban sikerül végigvinnie a biztonságra alapozott stratégiáját, akkor vállalati és intézményi körökben ismét sikeres lehet.
-
A Squid fejlesztői egy biztonsági rést foltoztak be.
-
Három biztonsági javítás érkezett az ArubaOS-hez.
-
A Dahua egy biztonsági hibajavítást tett letölthetővé.
-
11 biztonsági javításból álló frissítést kapott a Google ChromeOS.
-
Az Adobe két kritikus hibát javított az Adobe FrameMaker szoftverben.
-
Az Adobe Illustrator két sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az Adobe e-kereskedelmi platformjaihoz öt hibajavítás vált letölthetővé.
-
A Microsoft nagyon jelentős mennyiségű hibajavítást adott ki a Windows-hoz.
-
A Microsoft Office több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.
-
Az SAP kritikus veszélyességű sebezhetőségeket szüntetett meg.
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat