A Linux sem ússza meg a botnetes támadásokat

Manapság már nemcsak Windows-os számítógépekből épülnek fel botnetek, hanem Linux alapú kiszolgálókból is. Különösen a webszerverek támadásokba való bevonása kezd elharapózni.
 

Amikor vírusokról, kártékony programokról, valamint fertőzött számítógépekből felépülő botnet hálózatokról esik szó, akkor elsősorban a Windows-os PC-k sebezhető mivoltára gondolunk. Azonban a valóságban a támadók nemcsak ebbe az irányba kacsintgatnak, hanem esetenként a Linux felé is. Természetesen e támadások száma jelentős mértékben elmarad a Windows-alapú akciókétól, de azért nem célszerű őket félvállról venni. Erre hívták fel a figyelmet a Yandex kutatói is a Virus Bulletinen közzétett tanulmányukban.
 
Andrew Kovalev, Konstantin Otrashkevich és Evgeny Sidorov kifejtette, hogy a linuxos kiszolgálók miért is örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek a kiberbűnözők körében. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a (web)szerverek folyamatosan működnek, megfelelő sávszélességgel rendelkeznek, és általában több hardveres erőforrást biztosítanak, mint a hagyományos PC-k. Mindezek mellett e kiszolgálók frissítésére a legtöbbször nem automatikusan kerül sor, így az üzemeltetőknek manuálisan kell tesztelniük, majd telepíteniük a patch-eket, ami hosszabb időt vesz igénybe, és ezáltal több idő marad a károkozások számára. A támadásokkal szemben az is védtelenebbé teszi a szervereket, hogy sokszor nem tartalmaznak víruskereső alkalmazásokat és integritásellenőrzést.
 
Az áprilisban felfedezett Mayhem károkozó és annak botnetje is arra világított rá, hogy a Linux sem érintetlen a kiberbűnözés által. A biztonsági kutatók a kártevő megjelenését követően közös munkával térképezték fel a nemkívánatos szerzemény sajátosságait, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a támadók ezúttal webszervereket igyekeztek az irányításuk alá vonni. A vizsgálatok során két „kiemelt” vezérlőszervert sikerült lefülelni, amelyekhez összesen 1400 fertőzött kiszolgáló kapcsolódott. A többségük az Egyesült Államokban, Oroszországban, Németországban és Kanadában működött.


Forrás: Virus Bulletin
 
Így fertőződtek meg a szerverek

A Mayhem terjedéséhez egy PHP-kód járult hozzá. Amikor ezt sikerült lefuttatniuk a támadóknak egy célkeresztbe állított kiszolgálón, akkor a script feltérképezte az adott architektúrát (x64/x86), illetve az operációs rendszert (Linux/FreeBSD). A kapott eredmények alapján további shell scripteket generált, valamint ütemezett feladatokat hozott létre. Ezt követően kapcsolódott egy vezérlőszerverhez, jelentette a fertőzés megtörténtét, majd további fájlokat töltött le, illetve parancsokat fogadott.


Forrás: Virus Bulletin
 
Annak érdekében, hogy a felismerése minél nehezebb legyen a saját állományai számára egy titkosított fájlrendszert is létrehozott. Ezt sikerült dekódolniuk a kutatóknak, és a következő eredményre jutottak:


Forrás: Virus Bulletin
 
A saját fájlrendszeren belül különböző bővítmények is helyet kaptak, amik révén a károkozó végre tudta hajtani a számára kijelölt feladatokat. Ezek általában brute force alapú támadások voltak, és felhasználónevek, jelszavak megszerzésére irányultak. Ugyanakkor a károkozásokba bekapcsolódtak olyan modulok is, amik például weboldalak egyes - a támadók számára érdekes - tartalmi elemeit naplózták. A Mayhem ugyan nem volt túlságosan válogatós, de az esetek többségében Joomla, illetve WordPress alapú weboldalakat vett célba, és azokhoz próbált hozzáférési adatokat szerezni.
 
A Mayhem esete jól példázza, hogy a kártékony programok elleni védekezést a Linux alapú kiszolgálókra is érdemes kiterjeszteni, és több szintű védelmi eljárásokkal óvni a szervereket a támadásokkal szemben.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség